A nehézségek ellenére is jól teljesített az idei évadban a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, az új előadásoknak köszönhetően nőtt a nézők száma, és számos rangos hazai fesztiválon is bemutatkozott a társulat.
Stefano Bottoni történész Sztálin üvegháza alatt című, a Magyar Autonóm Tartományról szóló román nyelvű előadását láthatja-hallhatja a közönség a fővárosban szerdán 19 órakor a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben.
Hétfő hajnalban, 76 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Koczka György, a Temesvári Rádió magyar műsorának alapító szerkesztője, a temesvári Heti Új Szó munkatársa, a Román Televízió magyar adásának volt szerkesztője.
Díszdoktori címet vett át az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem képviselőitől pénteken Budapesten.
Több mint száz, csángó népviseletbe öltözött gyimesi is látható lesz a G. Nagy Ilián által írt és rendezett Csaba királyfi című rockopera csíksomlyói díszbemutatóján augusztus 15-én.
Négy díjjal jutalmazták a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Meggyeskert című előadását a szombaton zárult 15. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek elismeréseit a tíznapos fesztivált záró gálaesten adták át.
Legújabb, Szabadesés című filmjével vett részt a kolozsvári TIFF-en Pálfi György rendező, aki a szemle „törzsvendégének" számít. A mindig megújuló alkotó nem fogy ki a nagyszabású tervektől, noha úgy néz ki, Toldi-filmjét egy ideig nem valósíthatja meg.
Három kategóriában díjazták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának produkcióját, A nyugalom című előadást a sepsiszentgyörgyi Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon.
Először játsszák magyar nyelven Tábori György Rekviem egy ügynökért című fekete komédiáját. A Kolozsvári Állami Magyar Színház idei kilencedik bemutatójára pénteken 20 órától kerül sor.
Magyarország Miniszterelnökségének kezdeményezésére a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája – mint elsőfokú hatóság – elindította Munkácsy Mihály Golgota című festményének védési eljárását.
Tiszteletbeli doktori címet adományoz a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem Kertész Imre Nobel-díjas magyar írónak.
Négynapos programsorozattal emlékezett június 4–7. között a 90 éve született és 30 éve elhunyt Harag Györgyre, az intézmény egykori főrendezőjére a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
„Egy színekben gondolkodó grafikus és egy rajzoskedvű festő képeit”, azaz Gy. Szabó Béla pasztelljeit állították ki a kolozsvári magyar főkonzulátuson.
INTERJÚ – Viszonylag későn, 37 éves korában jelent meg Dimény H. Árpád első verseskötete, amely tavaly decemberben elnyerte a Méhes György-debütdíjat. Az alkotót kolozsvári könyvbemutatója után kérdeztük kötete megszületésének körülményeiről, terveiről.
A visszajelzések alapján Spiró György új regénye aratta a legnagyobb közönségsikert a hétfőn lezárult 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermeknapok központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren.
KÖZELKÉP – Nem sikerült megfogadnom az idei, vasárnap véget ért kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon Mihai Chirilov nyitógálán elhangzott tanácsát, miszerint „a fesztivál tíz napja alatt mindenki találja meg a saját filmjét”.
A dokumentarista irodalomról és színházról beszélgetett Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő írónő, színikritikus Balázs Imre József költővel, egyetemi tanárral a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét utolsó, vasárnap délutáni rendezvényén.
Meglehetősen kevés érdeklődőt vonzott az idei, immár ötödik alkalommal megszervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét.