Bírálja az EU az ellenzékét szétverető fehérorosz államfőt

Bírálja az EU az ellenzékét szétverető fehérorosz államfőt


Heves reakciót váltott ki az Európai Unió, valamint számos európai ország részéről, hogy a hivatalban lévő Aljakszandar Lukasenka államfő győzelmét eredményező államfőválasztás után vérbe fojtották az ellenzéki tüntetéseket Fehéroroszországban.

2020. augusztus 10., hétfő

Szerbiában várhatóan csak az alsósok indulnak iskolába szeptemberben

Szeptember elsején biztosan elkezdődik a tanév, a tervek szerint azonban – a koronavírus-járvány megfékezés érdekében – egyelőre csak az általános iskolák alsóbb osztályainak diákjai járnak majd órákra. A felsőbb osztályosok, illetve a középiskolások felváltva járnak majd iskolába, és tanulnak otthon a virtuá

Szerbiában várhatóan csak az alsósok indulnak iskolába szeptemberben
2020. augusztus 10., hétfő

Európai egészségügyi biztos: év végére meglehet az első koronavírus elleni oltás

Év végéig rendelkezésünkre állhat az első hatékony oltóanyag a Covid-19 nevű betegséget okozó SARS-Cov2 vírus ellen – írja az Agerpres Stella Kyriakides európai egészségügyi biztos vasárnapi nyilatkozatára hivatkozva.

Európai egészségügyi biztos: év végére meglehet az első koronavírus elleni oltás
2020. augusztus 10., hétfő

Felfüggesztik a spanyolországi légi járatokat, karantén vár az ibériai országból érkezőkre

Spanyolország augusztus 11-étől felkerül a járványhelyzetben sárga övezetnek nyilvánított országok listájára – közölte hétfőn a bukaresti tisztifőorvosi szolgálat.

Felfüggesztik a spanyolországi légi járatokat, karantén vár az ibériai országból érkezőkre
2020. augusztus 10., hétfő

Lukasenka elsöprő győzelmet aratott Fehéroroszországban, de tüntető ellenzéke nem hisz a hivatalos adatoknak

A hivatalos exit poll felmérés szerint Aljakszandar Lukasenka fehérorosz államfő a szavazatok 79,7 százalékával várhatóan elsöprő győzelmet arat a vasárnap tartott fehéroroszországi elnökválasztáson.

Lukasenka elsöprő győzelmet aratott Fehéroroszországban, de tüntető ellenzéke nem hisz a hivatalos adatoknak
2020. augusztus 09., vasárnap

Hozzátartozó okozta a tragikus lakástüzet Csehországban, mert nem hívták meg egy családi eseményre

Családi viták állnak nagy valószínűséggel a szombati csehországi tragikus lakóháztűz hátterében – mondta Igor Bruzl, a morvasziléziai Bohumín város polgármester-helyettese vasárnap a CTK hírügynökségnek.

Hozzátartozó okozta a tragikus lakástüzet Csehországban, mert nem hívták meg egy családi eseményre
2020. augusztus 08., szombat

Több ember meghalt egy lakóháztűzben a kelet-csehországi Bohumínban

Legalább tíz ember meghalt, amikor szombaton délután tűz ütött ki egy 13 emeletes lakóház legfelső részében a kelet-csehországi Bohumínban – jelentette a közszolgálati Cseh Hírtelevízió (CT24).

Több ember meghalt egy lakóháztűzben a kelet-csehországi Bohumínban
2020. augusztus 08., szombat

Hét romániai megyéből csak érvényes koronavírusteszttel lehet Németországba utazni

Frissítette pénteken Németország a járványügyi szempontból biztonsági kockázatot jelentő térségek jegyzékét, amelyre hét romániai megye is felkerült – tájékoztat az Agerpres a bukaresti külügyminisztérium közleményére hivatkozva.

Hét romániai megyéből csak érvényes koronavírusteszttel lehet Németországba utazni
2020. augusztus 08., szombat

Harminckettővel emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

Az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma 32-vel, 4653-ra emelkedett Magyarországon, nincs újabb elhunyt – közölte a koronavirus.gov.hu szombat reggel.

Harminckettővel emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
2020. augusztus 07., péntek

Felvidéki összeborulás: megszületett a megállapodás az egyesített felvidéki magyar pártról

Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.&a

Felvidéki összeborulás: megszületett a megállapodás az egyesített felvidéki magyar pártról
2020. augusztus 07., péntek

Hasznos lehet a Covid-19 ellen a tuberkulózis elleni oltás egy román professzor szerint

A BCG-oltás befolyásolhatja a Covid-19 tüneteit egy önkéntesekkel végzett új holland kutatás eredményei szerint. A vizsgálatokat egy romániai származású professzor és kutatócsoportja végezte.

Hasznos lehet a Covid-19 ellen a tuberkulózis elleni oltás egy román professzor szerint
2020. augusztus 06., csütörtök

Olaszországban négyszáz fölé emelkedett az egy nap alatt kiszűrt fertőzöttek száma

Az egy nap alatt kiszűrt betegek száma négyszáz fölé emelkedett az olasz egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint. A római kormány nyilvánosságra hozta a járvány első heteiben hozott egészségügyi intézkedései eddig titkosított jegyzőkönyveit.

Olaszországban négyszáz fölé emelkedett az egy nap alatt kiszűrt fertőzöttek száma
2020. augusztus 06., csütörtök

Őrizetbe vettek három román embercsempészt a magyar hatóságok

Embercsempészés gyanúja miatt elfogtak és őrizetbe vettek csütörtökön három román állampolgárt, akik tizenhárom külföldit próbáltak meg Magyarországon átcsempészni – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Őrizetbe vettek három román embercsempészt a magyar hatóságok
2020. augusztus 05., szerda

Még mindig nem tudni a bejrúti robbanás okát, kutatnak az eltűntek után, százezrek váltak hajléktalanná

Legkevesebb százharmincöt ember életét vesztette, nagyjából ötezer pedig megsérült az előző napi bejrúti kettős robbanásban a legfrissebb szerdai információk szerint. A világ számos országa, köztük Magyarország is felajánlotta segítségét az élet- és kármentésben, valamint az újjáépítésben.

Még mindig nem tudni a bejrúti robbanás okát, kutatnak az eltűntek után, százezrek váltak hajléktalanná
2020. augusztus 05., szerda

Újabb országban kerültek feketelistára a román állampolgárok

Augusztus 8-ától kezdődően tíz napos karanténba kell vonulniuk a Romániából Svájcba érkezőknek – jelentették be szerdán a svájci hatóságok.

Újabb országban kerültek feketelistára a román állampolgárok
2020. augusztus 05., szerda

Olasz tartományi alelnök: nem diktálhatnak mindenben a brüsszeli bürokraták

Az olasz Veneto tartomány azt szeretné, hogy koronavírus-járvány miatt létrehozott uniós helyreállítási alapból származó pénzek ellentételezéseként ne csorbuljon gazdasági önállósága, ne kapjon „felügyelőket”, akik mindenbe beleszólnak – nyilatkozta a régió alelnöke a Növekedés.hu port&

Olasz tartományi alelnök: nem diktálhatnak mindenben a brüsszeli bürokraták
2020. augusztus 04., kedd

FRISSÍTVE – Hatalmas detonáció rázta meg Bejrútot: több tucat halott, sok ezer sebesült

Több ezer sebesültje és már több tucat halottja van a libanoni fővárosban kedd este történt robbanásnak: a sérültek száma különböző jelentések szerint 2500 és több mint háromezer között van, a halottaké pedig legkevesebb 25, de egyes tudósítások szerint már legalább harminc.

FRISSÍTVE – Hatalmas detonáció rázta meg Bejrútot: több tucat halott, sok ezer sebesült
2020. augusztus 04., kedd

Pont kerülhet a TikTok-saga végére: Trump nem bánja, ha amerikai kézre kerül

Talán még soha nem hallott annyi ember a TikTok nevű, kínai alapítású közösségi oldalról, mint amióta Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy betiltja a TikTokot az Egyesült Államokban.

Pont kerülhet a TikTok-saga végére: Trump nem bánja, ha amerikai kézre kerül