A Magyar Koalíció Pártja kiáll Malina Hedvig mellett
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) a jogállamiság próbakövének tartja Malina Hedvig ügyét – jelentette ki tegnap Brüsszelben Csáky Pál MKP-elnök. Elmondta: az MKP álláspontja változatlan a saját állítása szerint tavaly magyar szavaiért megvert szlovákiai magyar lány ügyében. Hisz neki, és úgy értékeli, hogy erőszak áldozata lett. Arra kérik egyúttal Szlovákia alkotmányos szerveit, hogy derítsék...
Kitart Washington az Európába telepítendő rakétavédelmi pajzs mellett.
Az Egyesült Államok nem fogja megengedni Oroszországnak, hogy megvétózza rakétavédelmi rendszere európai elemeinek telepítését – jelentette ki tegnap Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Moszkvában.
Patrubány Miklós szerint az Orbán-kormány lehetetlenítette el a világszövetséget.
Az Orbán-kormányt okolja pénzügyi helyzetének romlása miatt a Magyarok Világszövetsége. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke tegnap Budapesten azt mondta: a külhoni magyar állampolgárságról szóló, 2000-ben megfogalmazott törvénytervezetük miatt vonta meg a szervezet költségvetési támogatását az akkori kabinet. Mint fogalmazott: hétévnyi „szemérmes hallgatás”...
Megkezdte tárgyalásait Moszkvában az amerikai külügyminiszter.
Bár nehéz időket él át Moszkva és Washington kapcsolata, nincs szó újabb hidegháborúról a két ország között – jelentette ki Moszkvában Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki fokozódó feszültségek közepette érkezett tegnap az orosz fővárosba. A miniszter úgy fogalmazott: „bonyolult a kapcsolat a két ország között, de korántsem hasonlítható ahhoz az ellenséges...
Az előző éjjel tető alá hozott fegyverszüneti megállapodás ellenére újabb összecsapások törtek ki tegnap reggel a Fatah és a Hamász palesztin szervezetek fegyveresei között a Gázai övezetben; ketten életüket vesztették, legkevesebb tízen megsebesültek.
A szlovák rendőrség tegnap hamis tanúzás és hamis eskü gyanúja miatt vádemelést indítványozott Malina Hedvig ellen. Eközbena a Tyzden című szlovák hetilap tegnapi száma oknyomozó riportban tár fel olyan összefüggéseket, amelyek a sértett igazmondását erősítik, és megkérdőjelezik a szlovák rendőrség szavahihetőségét.
Megtartják az EU–orosz csúcsot
Megrendezik az Európai Unió és Oroszország csúcstalálkozóját pénteken Szamarában, előzőleg Moszkvába utazik Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter, hogy előkészítse az értekezletet – derült ki tegnap, az EU-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli találkozóján. Az ülésen megfogalmazódott: az EU-nak egyértelművé kell tennie, hogy szolidáris a tagállamokkal, továbbá hogy aggasztják a demokráciával...
Moszkva elfogadhatatlannak tartja az Ahtisaari-tervet – Tãriceanu a kollektív jogok követelésétől tart.
Oroszország nem fogadja el a Koszovóról szóló új határozattervezetet abban a formában, ahogy azt az Egyesült Államok és európai szövetségesei az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztették – közölte szombaton az orosz külügyi szóvivő. Mihail Kaminyin kijelentette: „nyilvánvaló, hogy a határozattervezet olyan elemeket tartalmaz, amelyek...
Az afgán kormány tegnapi bejelentése szerint megölték Dél-Afganisztánban az egyik legfőbb tálib parancsnokot, amit azonban a tálibok cáfolnak. Az Afganisztánban állomásozó NATO-erők megerősítették a hírt. A belügyminisztérium közleménye szerint Dadulla mollát és fivérét egy Hilmend tartományban végrehajtott katonai hadművelet során ölték meg.
Százezrek vettek részt szombaton az olasz fővárosban az egynemű párok életközösségének jogi elismerése ellen tüntetve, egyszersmind a jelenleginél nagylelkűbb családpolitikát követelve a baloldali olasz kormánytól. A menet élén Silvio Berlusconi, a jobboldali ellenzék vezére állt, de Romano Prodi kormányának több minisztere is csatlakozott a felvonulókhoz.
Szakmai javaslatot tett közzé honlapján a magyar Szociális és Munkaügyi Minisztérium a bolgár és romániai munkavállalók 219 szakmából álló listájának kiegészítéséről. A listán szereplő szakmákban automatikusan, tehát a munkaerő-piaci helyzet vizsgálata nélkül adható ki a munkavállalási engedély.
Késik a szerb kormányalakítás
Belgrádban tegnap sem sikerült előbbre lépni a három és fél hónapja várt kormány megalakulása ügyében, mivel a parlament – nem lévén meg a döntéshozáshoz szükséges létszám – csak öt percig dolgozott, aztán bezárták az ülést. A január 21-i választást követő tárgyalássorozat végén pénteken állapodtak meg a demokratikusnak minősített szerbiai pártok arról, hogy együtt alapítanak kormányt Vojiszlav...
Június 27-én távozik posztjáról az iraki háború miatt megbukott brit kormányfő.
Tony Blair június 27-én nyújtja be lemondását a kormányfői posztról a királynőnek. Ezt maga Blair közölte csütörtökön, sedgefieldi választókörzetében, a helyi Labour klub zsúfolásig telt konferenciahelyiségében.
Az Európai Parlament kisebbségügyi csoportja meghallgatta Leonard Orbant.
A romániai magyar felsőoktatás kérdése is szóba került azon a közmeghallgatáson, amelyen Leonard Orban többnyelvűségért felelős uniós biztost hallgatta meg a Tabajdi Csaba magyar szocialista európai parlamenti képviselő elnökletével felállt nemzeti kisebbségügyi csoport Brüsszelben.
A török parlament csütörtökön alkotmánymódosítást fogadott el, amely a jövőben lehetővé tenné, hogy az államfőt a parlament helyett közvetlenül a nép válassza meg. Az iszlamista gyökerű kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által kezdeményezett módosítás értelmében a választópolgárok kétfordulós szavazáson választanának elnököt a jelenlegi hét helyett ötéves ciklusra, amelyet egy alkalommal lehetne meghosszabbítani. Egyelőre nem...
A lengyel parlament elnöke azzal vádolt meg két alkotmánybírót, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. Az alkotmánybíróság éppen most vitatja meg a nagy port kavaró lengyel lusztrációs törvény alkotmányosságát.
Terrortámadást hiúsítottak meg Moszkvában
Egy robbanószerrel megrakott gépkocsira bukkant, és ezzel nagyszabású terrortámadást hiúsított meg Moszkvában az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). „Egy többségében észak-kaukázusi származású terroristákból álló csoport terrortámadásra készült Moszkvában” – tudatta az FSZB közleményében csütörtökön. A robbanószerrel teli járművet kedden találták meg egy lakóház mellett...
Az amerikaiak 60 százaléka kivonná az Egyesült Államok katonáit Irakból.
A washingtoni képviselőház egyelőre júliusig adna pénzt a Bush-kormánynak az iraki háború folytatásához – jelentette tegnap az NPR rádió. A demokrata többségű alsóház az adminisztráció által igényelt háborús pótköltségvetés több részletre bontásával igyekszik kiutat találni a zsákutcából azután, hogy George Bush elnök megvétózta a költségvetési tervezetet.