Izraeli légicsapások a Hamász állásai ellen
Légicsapásokat mért az izraeli légierő a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres erőinek gázai bázisaira. A Hamász szerint a támadásnak nem voltak sebesültjei, orvosok viszont azt mondták, hogy a rakéták repeszeitől súlyosan megsebesült két járókelő. Az egyik légicsapás lerombolt egy épületet, amelyet a Hamász Végrehajtó Erő néven ismert biztonsági osztaga használt. A Hamász rakétatámadásában...
Cseh-lengyel egyeztetés a rakétavédelmi rendszerről.
Az amerikai rakétavédelmi rendszer Csehországba, illetve Lengyelországba tervezett bázisairól egyeztetett Václav Klaus cseh és Lech Kaczynski lengyel államfő hétfőn este a Prágától nyugatra fekvő Lányban. A cseh közszolgálati televízió úgy tudja, hogy a villámtalálkozó összefüggésben van a közép-európai államfői találkozóval, amely csütörtökön kezdődik a dél-morvaországi Brünnben.
Belgrádi javaslat Koszovó jövőjével kapcsolatosan.
Ellenőrzött autonómiát kínál Koszovónak a szerb miniszterelnök, olyan lehetőséget, hogy Szerbiától külön, de vele egyeztetve alakítsa jövőjét. A szerb rádiónak és televíziónak adott interjújában Vojiszlav Kostunica azt mondta, hogy akár húsz évig is eltarthatna az az időszak, amíg ez az állapot fennmarad.
Elhalasztották a kétoldalú partnerségi megállapodás aláírását.
A Szamarában tartott, sikertelen EU–orosz csúcskonferencia után meghatározatlan időre elhalasztotta az Unió az Oroszországgal tervezett, új partnerségi megállapodást – közölték német kormányforrások tegnap. Az idézett források szerint ugyancsak elnapolták a közös szabadkereskedelmi övezet létrehozásának tervét.
Emberrablással gyanúsítanak két szabolcsi rendőrt.
Újabb, a rendfenntartó szervek bűncselekményeivel kapcsolatos ügy került napvilágra Magyarországon. Nyíregyházán tegnap a főügyészség vezetője bejelentette, cigarettacsempészéssel kapcsolatban elkövetett emberrablással gyanúsítanak két szabolcsi rendőrt, akiket másik két civil személlyel a bűncselekmény elkövetése közben értek tetten; az ügyben azóta előállítottak egy harmadik rendőrt is.
Kaszparov folytatja a Kreml-ellenes tüntetéseket
A sakkvilágbajnokból Kreml-bíráló ellenzékivé vált Garri Kaszparov fogadkozik, hogy mozgalma folytatni fogja a tüntetéseket a Kreml politikája ellen. Kaszparov moszkvai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy „egyszerűen kötelességnek” érzi a Kreml-ellenes tüntetések folytatását, holott aggódik saját biztonságáért. „Természetesen félünk (...), de a tüntetések folytatódnak. A hatóságok...
Szakértői értekezletet tartottak Budapesten, a köztársasági elnök hivatalában.
Középtávon sikeres lehet az a stratégia, melynek nyomán az átalakuló uniós térségben, az európai regionalizmus keretében kapják meg a határon túli magyarok az autonómiákban ismert demokratikus jogokat – talán ez lehet a Határon túli magyarság a 21. században című, Sólyom László államfő által kezdeményezett és összehívott konferencia pénteki előadásainak az egyik...
Új politika megalkotására van szükség Magyarországon a Fidesz újraválasztott elnöke szerint.
Újra Orbán Viktort választották meg a Fidesz elnökének tegnap: a politikusra leadott 1656 szavazat közül 1608 volt támogató voks. A küldöttek megválasztották az alelnököket is: Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán és Varga Mihály mellé Kósa Lajos került be a vezető testületbe.
Távozik a magyar rendészeti miniszter és a két főrendőr.
Petrétei József magyar igazságügyi és rendészeti miniszter (képünkön) benyújtotta tegnap felmentési kérelmét, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök május 31-i hatállyal el is fogadott. Távozik a posztjáról három rendőri vezető: Bene László országos, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, valamint Dobozi József, a Rebisz (Rendészeti és Biztonsági Szolgálat) parancsnoka is.
Nem jelentkezett más esélyes munkáspárti jelölt a miniszterelnöki tisztségre.
Hivatalossá vált csütörtökön délután, hogy Gordon Brown lesz június végétől Nagy-Britannia miniszterelnöke, miután a jelenlegi pénzügyminiszter annyi támogatóra talált a kormányzó Munkáspárt alsóházi frakciójában, hogy nincs szükség külön utódlási kampányra a Tony Blair június végi távozásával megüresedő posztért.
Jan Slota szerint Szlovákia is Koszovó sorsára juthat a magyar autonómiaigények miatt.
A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke és szocialista alelnöke csütörtökön közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy független, politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatást kérnek Szlovákiától Malina Hedvig ügyében.
A várakozásnak megfelelően Francois Fillon mérsékelt konzervatív politikust nevezte ki kormányfőnek csütörtökön Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. Az 53 éves, jogot végzett Fillon eredetileg újságírónak készült, 27 évesen lett a nemzetgyűlés akkor legifjabb képviselője, s több korábbi francia kormány minisztere is volt.
A Fehér Ház feladta a küzdelmet azért, hogy Paul Wolfowitz maradjon a Világbank elnöke, most már távozásának feltételeiről folynak a tárgyalások – adta hírül a CNN hírtelevízió csütörtökön.
Azonosították az erőszakoló budapesti rendőröket
Felismerte támadóit csütörtökön az a 21 éves lány, aki feljelentést tett, mert állítása szerint május elején a budapesti Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcában megerőszakolta – közölte az MTI-vel Dobozi József dandártábornok. A Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnoka megerősítette, hogy mind az öt rendőr a Rebisz állományába tartozik, és...
Az emberi jogok védelmét jelölte meg prioritásként az új francia államfő.
Nicolas Sarkozy megválasztott francia államfő tegnap délelőtt átvette az elnöki hatalmat Jacques Chirac leköszönő államfőtől. A szigorú protokollszabályoknak megfelelően az Elysée-palota lépcsőjén Jacques Chirac fogadta a gépkocsin érkező Sarkozyt, aki vörös szőnyegen vonult át az elnöki hivatal díszudvarán.
Az EU szerint folytatódhatnak a társulási tárgyalások Szerbiával.
Jóváhagyta kedden késő este az új szerb kormány összetételét a belgrádi parlament. A 250 fős törvényhozásban 133 képviselő a kabinetre, ellene pedig 103 szavazott. A tartózkodók száma három volt. A kormányfői tisztséget továbbra is Vojiszlav Kostunica tölti be.
Rakétákat lőtt ki a Hamász Izraelre, légicsapás volt a válasz.
A palesztin Hamász mozgalom fegyveresei tegnap rajtaütést hajtottak végre a Fatah biztonsági főnökének gázai háza ellen, hat testőrt végezve ki. Mint a Mahmúd Abbász elnök vezette Fatah egyik szóvivője elmondta, a kora reggeli támadásban további tíz ember megsebesült.
Még májusban módosul a kedvezménytörvény
Támogatták a pártok képviselői a magyarigazolványok határozatlan időre való meghosszabbítását tegnap a magyar Országgyűlésben, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény módosításának vitájában. Kránitz László (MSZP) szerint a magyarigazolványok határozatlan időre való meghosszabbítása, az életre szóló magyarigazolvány a határon túl élők számára egyfajta érzelmi kapcsolat...