Kormányzásának első évét értékelte a miniszterelnök.
„Szó sem lehet arról, hogy visszaforduljunk” – mondta az elmúlt évet értékelve Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök, az MSZP elnöke szombaton Budapesten, az Egyéves a kormány című nagygyűlésen. „Sem megállni, sem lassítani nem kívánok, és nem fogok” – fogalmazott.
Elraboltak egy olasz papot a Fülöp-szigeteken
Elraboltak tegnap egy olasz katolikus papot ismeretlen fegyveresek a Fülöp-szigetek déli részén. Giancarlo Bossi atya éppen a vasárnapi misére igyekezett a Zamboanga Sibugay tartománybeli Bulawan faluban, amikor elrablói magukkal ragadták, és egy hajóval ismeretlen helyre vitték. A térségben több muzulmán lázadó csoport tevékenykedik. XVI. Benedek pápa gyalázatos tettnek nevezte az emberrablást. „Ezeknek a...
Környezetvédelmi és külpolitikai kérdésekről tanácskoztak a nyolcak állam- és kormányfői.
Angela Merkel a németországi G8-csúcson csütörtökön délután közölte, hogy a résztvevőknek sikerült „egy igen sikeres” megállapodásra jutniuk, miszerint 2050-re a szén-dioxid-kibocsátást a felére csökkentik. A nap során többen érveltek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó nemzetközi vállalási kvóta mellett, beleértve a csökkentés...
Tel-Aviv ismét bírálja az iráni atomprogramot.
Izraelnek fogyóban van a türelme azokkal a diplomáciai erőfeszítésekkel kapcsolatban, amelyeknek az a céljuk, hogy Iránt eltérítsék nukleáris ambícióitól. Saul Mofaz izraeli miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy a diplomáciai erőfeszítéseknek hónapokon belül eredményt kell hozniuk.
A gyanú szerint nyolcmillió dollárt kereshetett a közvetítő.
Magyarországot is érintő korrupciós botrányra derített fényt egy svéd televízió. Az SVT csatorna szerint mintegy nyolcmillió dolláros jutalékra tehetett szert Alfons Mensdorff-Pouilly osztrák üzletember a magyarországi vadászgépbeszerzésekkel kapcsolatban kifejtett közvetítői tevékenységével.
„Hidegháborús szintű” kémkedés
Az amerikai kémelhárítás főnöke szerint az Egyesült Államokban tevékenykedő orosz kémek száma elérte a „hidegháborús szintet”, ez szerinte azonban „természetes, és nem fogja befolyásolni a kétoldalú kapcsolatokat”. Joel Brenner, az amerikai Nemzeti Kémelhárító Hivatal vezetője egy rádióinterjúban úgy fogalmazott: „egyre több, már-már aggasztó mennyiségű felderítőtisztet...
A nemzetiségi jogokról tárgyalt Szili Katalin Brüsszelben.
A kisebbségi jogok biztosításának fontosságát hangoztatta Szili Katalin, az Országgyűlés és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke tegnap Brüsszelben tartott találkozójukon. A kétoldalú tárgyalást követően bemutatták az EP-ben az Országgyűlés gondozásában, magyar szerkesztésben megjelent, A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok nemzetközi forrásai című, háromnyelvű (magyar, angol,...
Carla Del Ponte derűlátó belgrádi tárgyalásaival kapcsolatosan.
„Néhány héten belül” elfoghatják Ratko Mladicsot, a háborús bűnök vádjával körözött egykori boszniai szerb katonai parancsnokot, ha az új szerb kormány az EU elvárásainak megfelelően folytatja együttműködését – mondta tegnap a Financial Timesnak adott interjúban a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze.
Román meghívás Ivanþocéknak
Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök javaslatára a kormány úgy döntött, családjukkal együtt Romániába hívja a transznisztriai börtönéből nemrég szabadult Andrei Ivanþocot és Tudor Petrov Popát – jelentette be tegnap Camelia Spãtaru kormányszóvivő. „A kormány ezáltal kívánja lehetővé tenni a két, román állampolgársággal is rendelkező moldovai férfi számára, hogy rehabilitációs ellátásban...
Több ezer rendőr biztosítja a legfejlettebb ipari országok vezetőinek találkozóját a tüntetőkkel szemben.
Németország történetében soha nem látott biztonsági intézkedések közepette kezdődött meg tegnap este Heiligendammban a legfejlettebb ipari országokat és Oroszországot tömörítő G8-csoport csúcstalálkozója. A balti-tengeri üdülőhelyet tizenkét kilométer hosszúságú beton-, illetve drótkerítéssel zárták el a külvilágtól.
Csehországban kezdte európai körútját George W. Bush amerikai elnök.
Az amerikai rakétavédelmi pajzs Európába telepítendő elemei tisztán védelmi jellegűek, nem irányulnak Oroszország ellen, és senkit sem veszélyeztetnek – jelentette ki George Bush amerikai államfő tegnap Prágában.
Kedvezően fogadták a határon túli magyar pártok a nemzeti összetartozás napjának ötletét.
Jó kezdeményezésnek tartja a nemzeti összetartozás napjáról szóló esetleges törvényjavaslat ötletét Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Mint arról beszámoltunk, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke bejelentette: a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának...
Több mint egy év elteltével az ETA baszk szakadár szervezet tegnap felmondta az általa meghirdetett tűzszünetet. A Baszk Haza és Szabadság (ETA) közleményben tudatta, hogy szerdán nulla órától érvénytelennek tekinti a tavaly márciusban meghirdetett tartós tűzszünetet.
Megölték az amerikai foglyokat
Az Iraki Iszlám Állam nevű iraki fegyveres szervezet bejelentette, hogy megölte a fogságába került amerikai katonákat. A múlt hónapban fogságba esett három amerikai katona egyikének holttestét már korábban megtalálta az Irakban állomásozó amerikai csapatok egyik osztaga, a másik kettő hollétéről és sorsáról azonban nem tudtak eddig az amerikai katonai hatóságok. Az Iraki Iszlám Állam nevében megjelent most egy közlemény,...
Transznisztria szabadon engedte az 1992-es moldovai polgárháború utolsó két elítéltjét.
Szabadon engedték tegnap a szakadár transznisztriai hatóságok Tudor Petrov-Popa moldovai állampolgárt, a Dnyeszter menti polgárháború óta fogva tartott Ilaºcu-csoport még börtönben lévő utolsó tagját. A hat tiraszpoli elítélt közül Andrei Ivanþoc a hét végén, ugyancsak tizenöt éves büntetése letöltése után távozott a fegyházból.
Az ellenzék szerint Bencze alkalmatlan ORFK-vezetőnek.
Ünnepi állománygyűlésen iktatták be hivatalába Bencze József vezérőrnagyot, az új országos rendőrfőkapitányt tegnap Budapesten, ám kinevezésével kapcsolatosan az ellenzék kifogásokat fogalmazott meg, miután Bencze korrupciógyanús ügy főszereplőjévé vált.
Az orosz államfő támogatja a mandátum meghosszabbítását.
Az orosz elnök támogatja azt a gondolatot, hogy utódai hosszabb elnöki időszakot tölthessenek a Kremlben, mint ő. Vlagyimir Putyin – a Nyolcak (G8: a hét vezető ipari demokrácia és Oroszország) lapjainak a heiligendammi csúcs küszöbén adott interjújában – megerősítette, hogy mandátumának jövő májusi lejárta után is részt akar venni hazája politikai életében, de nem tárta fel, hogy...
Belgrádban tárgyal Carla Del Ponte
A hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) folytatott szerb együttműködésről kezdett tegnap Belgrádban tárgyalásokat a testület főügyésze, akinek látogatása döntő jelentőségű Szerbia európai integrációs törekvései szempontjából. Carla Del Ponte elsőként Vojiszlav Kostunica szerb kormányfővel ült tárgyalóasztalhoz, de négynapos látogatása során Borisz Tadics szerb elnökkel és azokkal a biztonsági és hírszerzési...