Részsiker a G8-csúcson

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Környezetvédelmi és külpolitikai kérdésekről tanácskoztak a nyolcak állam- és kormányfői. Angela Merkel a németországi G8-csúcson csütörtökön délután közölte, hogy a résztvevőknek sikerült „egy igen sikeres” megállapodásra jutniuk, miszerint 2050-re a szén-dioxid-kibocsátást a felére csökkentik. A nap során többen érveltek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó nemzetközi vállalási kvóta mellett, beleértve a csökkentés menetrendjét is, jóllehet kezdetben felvetődött, hogy egy ilyen konkrét vállalás nem lehet a csúcstalálkozó célja.

Gazda Árpád

2007. június 08., 00:002007. június 08., 00:00

Tony Blair brit miniszterelnök korábban már reményét fejezte ki egy jelentős csökkenésről születendő megállapodásban, dacára annak, hogy az Egyesült Államok ellene van az európaiak által szorgalmazott kötelező erejű kibocsátáscsökkentésnek. Nicolas Sarkozy francia elnök is kifejtette: számszerűsített vállalásokat kellene rögzíteni.

A nap egyik legfontosabb eseménye a George Bush és Vlagyimir Putyin közötti találkozó volt. A tárgyalások előtt az amerikai elnök leszögezte: úgy véli, Oroszország nem jelent katonai fenyegetést. Az utóbbi hónapokban feszültséget keltő amerikai rakétavédelmi tervekkel kapcsolatosan Bush kifejtette: az az Irán részéről esetlegesen fölmerülő fenyegetés elhárítását szolgálja. Közölte, Oroszország és az Egyesült Államok hadászati párbeszédet kezd a rakétaelhárító rendszerek problémájáról katonai vezetők és diplomaták részvételével. „Egyetértünk a közös veszélyben, de nézetkülönbségek vannak abban, milyen úton és milyen eszközökkel vagyunk képesek elhárítani azokat” – közölte. Bejelentette: javasolta az amerikai elnöknek, hogy e célból használják közösen az Azerbajdzsán területén Oroszország által működtetett rádiólokációs rendszert. Putyin meg van győződve arról, hogy az azerbajdzsáni lokátor közös használatával hatékonyan lehet ellenőrizni az iráni rakétaprogramot.

A csúcstalálkozó résztvevői korábban külpolitikai kérdésekről, mindenekelőtt a közel-keleti válságról, az iráni atomprogramról és Koszovóról is tárgyaltak. Délelőtti ülésükön a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország vezetője kedvezően értékelte a világgazdasági helyzet alakulását, s egyetértett abban, hogy a globalizáció előnyeinek kihasználása érdekében erősíteni kell a párbeszédet a leggyorsabb ütemben fejlődő államokkal, mindenekelőtt Kínával, Indiával, Brazíliával, Mexikóval és Dél-Afrikával.

Az úgynevezett „küszöbországokkal”, azaz a felzárkózókkal való párbeszéd mélyítését a G8 elnöki tisztségét betöltő Németország kezdeményezte, s a többiek támogatásukról biztosították a javaslatot.

Folytatódtak a tüntetések is a csúcs ellen. A hatóságok őrizetbe vették a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet néhány tagját, akik csónakokkal hatoltak be a Heiligendammot övező parti vizekre, amelyeket a hatóságok biztonsági okokból lezártak. A Greenpeace közlése szerint a biztonsági szervek beavatkozása következtében néhány aktivistájuk könynyebben megsérült. Ugyancsak folytatódott a Heiligendammba vezető főbb útvonalak blokádja. A tüntetők ismét megpróbálták megközelíteni a tanácskozás színhelyét védő kerítést, ám a rendőrök vízágyúkkal visszaszorították őket.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról
2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt