Képünk illusztráció
Fotó: Wikipédia/Mottld
Sportejtőernyősökkel a feldélzetén lezuhant egy L-410-es könnyű utasszállító repülőgép a tatárföldi Menzelinszk városánál – közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma vasárnap.
2021. október 10., 11:482021. október 10., 11:48
2021. október 10., 11:512021. október 10., 11:51
Orosz hírügynökségek úgy tudják, hogy a balesetnek 16 halálos áldozata van. A gépen a kétfős legénység mellett 21 ejtőernyős tartózkodott. A TASZSZ hírügynökség egy meg nem nevezett légügyi forrásra hivatkozva azt írta, hogy
Az L-410 Turbolet a Let Kunovice csehszlovák repülőgépgyártó vállalat által kifejlesztett 19 személyes, két légcsavaros, gázturbinával felszerelt, felsőszárnyas utasszállító repülőgép. Az 1969-es „szűzrepülése” óta 1138 darabot gyártottak belőle, továbbfejlesztéseivel, modernizálásával közkedveltté vált az idők folyamán. Személy- és teherszállításra egyaránt alkalmazzák polgári és katonai üzemeltetők. Oroszországban az első ilyen típusú gépet 2018-ban gyártották, a jekatyerinburgi Urali Polgári Repülési Üzemben (UZGA), amely évi húsz L-410-es összeszerelésére képes.
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
szóljon hozzá!