Szijjártó Péter bukaresti látogatása nem hozta meg a várt eredményt a vásárhelyi iskolaügyben
Fotó: MTI
A marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Románia magyarországi nagykövetét, Marius Gabriel Lazurcát.
2017. szeptember 06., 15:582017. szeptember 06., 15:58
2017. szeptember 06., 16:502017. szeptember 06., 16:50
Magyar Levente, a tárca parlamenti államtitkára újságíróknak elmondta: a nagykövettel azt közölték,
Az államtitkár szóvá tette azt is, hogy a döntésről nem tettek említést korábban a romániai látogatáson lévő magyar külügyminiszternek. Szerinte a gimnázium működésével kapcsolatos döntés több száz magyar családot hoz lehetetlen helyzetbe néhány nappal a tanév kezdete előtt.
Rendkívül barátságtalan és súlyos lépésről van szó Románia részéről – közölte.
Az államtitkár elmondta:
Elmondta, Románia OECD-tagságáról szeptember 8-án lesz szavazás, a tagsághoz minden tagállam szavazatára szükség van.
Magyar Levente
Fotó: Kormány.hu
Magyar Levente kijelentette azt is: Magyarország Romániát stratégiai partnerének és fontos szövetségesének tekinti, ebben semmilyen változás nincs a korábbiakhoz képest. Hozzátette: hálásak azért, hogy a román fél a múlt héten szívélyesen és konstruktív légkörben fogadta a magyar külgazdasági és külügyminisztert.
Kitért arra is, hogy a román hatóságok három iskolát ajánlottak fel a katolikus gimnázium helyett a diákoknak. Ebből kettő román iskola, egy faipari és egy építészeti iskola – jegyezte meg, rámutatva, hogy a diákok jó része így nem tudná tanulmányait anyanyelvén folytatni.
Magyar Levente szerint Románia az elmúlt hónapokban többször megígérte, hogy megoldja ezt a problémát.
– fogalmazott, hozzátéve, hogy több száz gyereket és szülőt is megvezettek.
Elmondta, kifogásolják, hogy a román fél nem hallgatta meg, „lesöpörte” azt a számtalan megoldási javaslatot, amelyet a többi között a magyar érdekképviseletek tettek. Az államtitkár azt is kifogásolta, hogy a szülőket megfélemlítették.
Izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.
Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel, és közösen megünneplik Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.
Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is.
Vietnámra a legtöbbünk nem kifejezetten izgalmas turisztikai célpontként gondol: sokan máig egy háború sújtotta államként tekintenek a délkelet-ázsiai országra, mások a politikai rendszerrel szemben viseltetnek távolságtartással.
Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Legalább hat ember meghalt és 35 megsebesült hétfőn kora reggel egy ukrán dróntámadásban az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod régióban, amely a kijevi erők rendszeres célpontja – közölte a helyi kormányzó.
Egyes európai hírszerző ügynökségek arra figyelmeztették kormányaikat, hogy Oroszország erőszakos szabotázsakciókat tervez a kontinensen – írja a Financial Times.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.
Kína együtt akar működni Franciaországgal és a nemzetközi közösség többi tagjával az ukrajnai háború befejezése érdekében – jelentette Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap a Le Figaro című francia médiumnak.
Elhagyták az engedély nélkül emelt sátortábort vasárnap a Dél-Kaliforniai Egyetemen tüntető palesztinpárti aktivisták, miután a rendőrség körbevette a tiltakozás helyszínét az intézmény területén.
szóljon hozzá!