Ursula von der Leyen: Ukrajna katonai támogatása sürgető feladat, de a kihívás egész Európa biztonságáról szól
Fotó: Ec.europa.eu
Az illúziók korszaka most véget ért, Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért: nem a távoli jövőben, hanem azonnal, nem fokozatosan, hanem a helyzet által megkövetelt merészséggel – hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban.
2025. március 11., 14:592025. március 11., 14:59
Az uniós parlament európai védelemről szóló plenáris vitájában Ursula von der Leyen hangsúlyozta: a béke és az egység már nem tekinthető magától értetődőnek, biztonsági válsággal áll szemben Európa.
Mint mondta a hidegháború után Európa alábecsülte a biztonsági kockázatokat. Egyesek Oroszország biztonsági és gazdasági integrálásában, mások az amerikaiak folyamatos védelmében bíztak. Ennek eredményeként csökkentették a védelmi kiadásokat, bízva a béke fenntarthatóságában, ám ehelyett biztonsági deficit keletkezett.
„Az Európai Tanács múlt csütörtöki ülésén olyan példátlan egyetértést tapasztaltam az európai védelem kérdésében, amely néhány héttel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Új felismerés született: másképp kell gondolkodnunk, és ennek megfelelően kell cselekednünk. Megkezdtük Európa hatalmas erőforrásainak mozgósítását” – emelte ki.
Az Európa felfegyverzésére irányuló tervet taglalva az elnök elmondta, hogy a javaslat akár 800 milliárd euró mozgósítását teszi lehetővé az európai védelem megerősítésére. Ennek egyik kulcseleme a mentesítési záradék aktiválása, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy gyorsan és hatékonyan növeljék védelmi kiadásaikat.
Az Európai Bizottság védelmi csomagra vonatkozó javaslata alapján a tagállamok dönthetnek arról, hogy az uniós kohéziós forrásokat a védelmi kiadások növelésére fordítják – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben kedden.
A javaslat második fő eleme a SAFE pénzügyi eszköz, amely stratégiai területeken – például légvédelem, drónok, rakéták, lőszerek, katonai mobilitás, kiberbiztonság és mesterséges intelligencia – támogatja a beruházásokat.
Azt is kijelentette, közös beszerzések kulcsfontosságúak, mert gyorsak és hatékonyak, ennek érdekében az EU alkalmazza az uniós szerződések 122. cikk szerinti vészhelyzetre vonatkozó eljárást, amely lehetővé teszi a gyors pénzügyi támogatást.
Emellett a kohéziós alapok fel nem használt forrásait a tagállamok védelmi projektekre - például infrastruktúrára vagy kutatás-fejlesztésre – irányíthatják át – tette hozzá.
Von der Leyen szerint a javasolt intézkedések a gazdasági növekedést és a versenyképességet is erősítik, új gyárak és termelési vonalak létrehozásával, valamint minőségi munkahelyek megteremtésével Európában.
Európának a védelmi befektetések fokozásával önállóbbá és felelősségteljesebbé kell válnia saját védelme terén – jelentette ki az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az Ukrajnáról szóló egynapos rendkívüli csúcstalálkozót követően csütörtökön.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
szóljon hozzá!