Fotó: Videófelvétel
Az orosz Novatek energetikai vállalat bejelentette, hogy fel kellett függesztenie a Balti-tengeren található hatalmas gázexportterminál működését egy tűz miatt, amelyet az ukrán média szerint dróntámadás okozott.
2024. január 22., 09:012024. január 22., 09:01
2024. január 22., 09:022024. január 22., 09:02
Az óriási Uszt-Luga komplexum, amely a Finn-öbölben, Szentpétervártól mintegy 170 kilométerre nyugatra található, olaj- és gáztermékek nemzetközi piacokra történő szállítására szolgál.
Nem világos, hogy a fennakadás meddig tart, hány tankhajónak kell majd a kikötőn kívül maradnia, és milyen dominóhatást okoz a nemzetközi energiapiacokon.
A Leningrádi régió kritikus infrastrukturális létesítményeit magas készültségbe helyezték, a biztonsági egységeket és a bűnüldöző szerveket pedig utasították, hogy semmisítsenek meg minden észlelt drónt – közölte a regionális közigazgatás a Telegramon.
Eközben
„Személy szerint most nem látom szükségét félmillió ember mozgósításának. Nem azért mondom ezt, mert válaszolni akarok és valakinek a kedvében akarok járni. Először is, az élet az első számú prioritás. Másodszor, zajlanak a szükséges műveletek.
Harmadszor pedig a pénz. A mozgósítás finanszírozása határozottan nem a partnerektől származik, szeretném, ha ezzel mindenki tisztában lenne” – fogalmazott Zelenszkij, kifejtve, hogy a katonák fizetését és kiképzését az ukrán költségvetésből fizetik. Úgy vélte ugyanakkor, szükséges a mozgósítás a tekintetben, hogy a fronton hosszú ideje szolgálókat leválthassák.
Zelenszkij korábban már elmondta, hogy a hadsereg vezetése a haditanács egyik ülésén felvetette további 450-500 ezer ember mozgósítását, de ezt még nem véglegesítették.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója egy tévéműsorban kijelentette, hogy
Úgy vélte, hogy Oroszország csak ultimátumokban hajlandó tárgyalni, és Ukrajna teljes megsemmisítésére törekszik. Szerinte amíg Oroszország nem szenvedett jelentős taktikai vereséget a harctéren, bármilyen tűzszünetet arra használna fel, hogy felkészüljön a következő támadásokra.
Fehéroroszország szövetségesei elleni támadást úgy fogja értékelni, mint saját területe elleni agressziót
Fehéroroszország a szövetségesei elleni támadást az új katonai doktrína értelmében úgy fogja értékelni, mint saját területe elleni agressziót – jelentette ki vasárnap Arcjom Butorin, a fehérorosz vezérkar információs-elemző részlegének vezetője az SZTV helyi hírtelevízió műsorában.
„Bármely velünk szövetséges állam elleni támadást a Fehérorosz Köztársaság elleni támadásnak fogunk minősíteni” – ismertette a vezérkari illetékes.
Butorin szerint az új katonai doktrínában külön fejezetben foglalják össze a szövetségesekkel, ideértve a nemzetközi szervezetek keretében kötött és ratifikált nemzetközi megállapodásokból fakadó rendelkezéseket. „A katonai doktrínában átfogó jelleggel összesítjük ezeket, viszonyunkat ahhoz, hogy miként tekintünk szövetségesi kapcsolatainkra stratégiai partnereinkkel” – tette hozzá.
Butorin közölte, hogy ebben a fejezetben rögzítik majd alapjait annak is, hogy Fehéroroszország miként viszonyul a biztonsági kérdésekkel foglalkozó nemzetközi szervezetek – így az ENSZ vagy a több szovjet utódállamot tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) – égisze alatt végzett békefenntartó tevékenységhez.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
szóljon hozzá!