Fotó: Twitter
Tűz ütött ki kedden reggel egy olajfinomítóban az Oroszország délnyugati részén, a Fekete-tenger partján található Tuapsze városánál.
2023. február 28., 14:332023. február 28., 14:33
A tűz mintegy 200 négyzetméteren terjedt el, de azóta már eloltották – közölte a helyi közigazgatási hivatal a Vkontaktye nevű közösségi hálózaton.
A Telegramon közben helyi lakosok több robbanásról számoltak be;
A Ria Novosztyi orosz hírügynökség arról számolt be mentőszolgálatokra hivatkozva, hogy drónokat észleltek a finomító közelében.
Közben Andrej Vorobjov, Moszkva megye kormányzója kedden a Telegramon azt közölte,
A kormányzó szerint a drón lezuhanását követően nem történt robbanás, a földön sérülés nem történt, kár nem keletkezett.
A helyszínen tűzszerészek és valamint az Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és más szervek munkatársai dolgoznak. A drón eredetéről egyelőre nem adtak ki tájékoztatást.
A moszkvai védelmi minisztérium ugyanakkor később azt állította: csupán „légvédelmi gyakorlatról” van szó, a nyugati légvédelmi terület erői kiképzést tartottak a polgári légiforgalmi irányító hatóságokkal való együttműködésről. A kiképzés során a légvédelmi erők a behatoló felderítésével, elfogásával és azonosításával, valamint vészhelyzet esetén a segélyszolgálatokkal és a rendvédelmi szervekkel való kapcsolattartással összefüggő tevékenységeket gyakorolták.
A budapesti nagykövetségek egy csoportja közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a magyar kormánypárt által elfogadott törvény miatt, amely betiltja az LMBTQ+ közösség Pride felvonulását – közölte a Reuters.
Gyakorlatilag megsemmisült az orosz-ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután kelet-európai idő szerint 9 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg, az előzetes információk szerint HIMARS rakétákkal csapást mért rá.
Egy 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Mianmart, épületek omlottak össze, rengeteg személy életét vesztette, sok embert még keresnek.
Különböző segélyszervezetek több mint egy tucat munkatársa halt meg vagy tűnt el az elmúlt napokban Gázában, miután Izrael a kéthónapos tűzszünet összeomlását követően újra katonai támadást indított a palesztin enklávé ellen.
Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Egy amerikai bíró csütörtökön elrendelte, hogy Donald Trump elnök kormánya őrizze meg a Signal üzenetküldő alkalmazáson küldött üzeneteket, amelyekben a jemeni húszik elleni támadási terveket vitatták meg.
Egy héten belül immár harmadszor üzent közösségi oldalán a román állampolgároknak az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt javasolta, hogy Ukrajnát helyezzék egyfajta ideiglenes közigazgatás alá, hogy lehetővé tegyék az új választások megtartását és a háború rendezését célzó kulcsfontosságú megállapodások aláírását.
Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, de békemegállapodás esetén az ország a kijelölt békefenntartó erők szállítási csomópontja lehet – jelentette be csütörtökön Párizsban az ügyvivő román államfő.
Legalább hat ember meghalt és kilenc megsérült, miután csütörtök reggel elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró az egyiptomi Vörös-tenger partján fekbő Gurdaka (angolosan Hurghada) város partjainál – közölték helyi források a BBC-vel.
szóljon hozzá!