Ukrajnában járt a CIA igazgatója, Washington elismeri, hogy lassú az ukrán ellentámadás, de mindent megtesz, hogy előmozdítsa

•  Fotó: Twitter

Fotó: Twitter

William Burns, a CIA igazgatója nemrég Ukrajnában járt, ahol hírszerzési vezetőkkel és Volodimir Zelenszkij elnökkel is találkozott – erősítette meg egy amerikai tisztviselő pénteken a France Presse szombati beszámolója szerint.

Hírösszefoglaló

2023. július 01., 17:032023. július 01., 17:03

2023. július 02., 00:232023. július 02., 00:23

A látogatásra, amelyet akkor nem hoztak nyilvánosságra, akkor került sor, amikor az ukrán erők folytatták a júniusban az ország keleti és déli részén az orosz erők ellen indított ellentámadásukat.

Ebből az alkalomból Burns megerősítette „az USA elkötelezettségét a hírszerzési információk megosztása mellett, hogy segítsen Ukrajnának megvédeni magát az orosz agresszióval szemben” – mondta névtelenséget kérve az amerikai tisztviselő az AFP-nek.

A The Washington Post című amerikai napilap szerint, amely elsőként számolt be az útról,

az ukrán vezetők felvázolták az orosz erők által elfoglalt területek visszafoglalására és az év végéig a tűzszüneti tárgyalások megkezdésére vonatkozó terveket.

Kijev őszre jelentős területeket foglalna vissza, tüzérségi támadást hajtana végre az orosz ellenőrzés alatt álló Krím félsziget határvonalának közelében, az év végén pedig tűzszüneti tárgyalásokba is kezdene a tavaly márciusban megszakadt béketárgyalások óta először.

„Oroszország csak akkor fog tárgyalni, ha fenyegetve érzi magát”

– mondta egy magas rangú ukrán tisztviselő.

Az útra júniusban került sor – tette hozzá a lap.

Az amerikai tisztviselő szerint Burns „Ukrajnába utazott, ahogyan azt az orosz agresszió több mint egy évvel ezelőtti kezdete óta rendszeresen megtette”.

Az útra a június 24-i 24 órás lázadás előtt került sor, amelyet a Wagner orosz félkatonai csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin vezetett – mondta a tisztviselő. A felkelés, amelyet évtizedek óta a legnagyobb fenyegetésnek tartanak a Kremllel szemben, nem volt a megbeszélések témája – mondta.

Az Egyesült Államok igyekezett világossá tenni Oroszország számára, hogy nem játszott szerepet a lázadásban.

Eközben a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora helyi idő szerint pénteken Washingtonban kijelentette: az ukrajnai háború lezárását illetően nagyon sok múlik a következő heteken és hónapokon.

John Kirby a harctéri viszonyokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy

az időjárás nem volt az ukrán fél segítségére az ellentámadást tekintve.

Emlékeztetett, az orosz haderőnek hónapok álltak rendelkezésre a felkészüléshez, egyes helyeken nagyon mélyen beásták magukat. Mint fogalmazott, a „védekezés pedig a legnagyobb erő egy háborúban”, most pedig az ukránok a támadó és az oroszok a védekező fél, amit mind figyelembe kell venni az ellentámadás értékelésekor – mondta. Hozzátette, hogy némi előrehaladást elért az ukrán haderő, ugyanakkor azt maguk is elismerték, hogy nem annyit, amennyit szerettek volna.

A Fehér Ház illetékese megismételte, hogy továbbra is túl korai lenne megállapítani, milyen hatása van az egy héttel korábbi oroszországi eseményeknek Oroszországra és Ukrajnára. Szerinte az nem átszik, hogy a háború menetén Ukrajnában jelentős mértékben változtatott volna; az ukrán haderő folytatja az ellentámadást, miközben több tízezres orosz katonai egységek jórészt védekező harci állásban vannak – mondta el John Kirby.

A szóvivő a jelenleg zajló ukrán ellentámadásra vonatkozóan azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok állandó kapcsolatban van az ukrán partnerekkel, elsősorban katonai csatornákon keresztül.

„Minden megteszünk, hogy segítsük őket ebben az ellentámadásban”

– jelentett ki John Kirby, hozzátéve, hogy zajlik a zászlóalj-szintű kiképzés, valamint a támogatás változatlanul eszközöket és tanácsadást is magába foglal. Az hogy, hogy milyen irányba, milyen gyorsan haladnak a támadás kivitelezésével, az teljes mértékben az ukrán döntésen múlik – mondta.

Utalt arra, hogy a hét elején az amerikai kormány újabb 500 millió dolláros katonai csomagot jelentett be Ukrajna számára a jelenleg zajló ellentámadás igényeihez igazítva.

Ukrajna NATO-kilátásait illetően John Kirby megjegyezte, hogy a bukaresti nyilatkozat megállapítása változatlanul érvényes, miszerint a NATO jelenti Ukrajna jövőjét, ugyanakkor Vilniusban nagyon sok téma lesz majd napirenden a háborút tekintve, köztük a harctéri események értékelése.

A magyar Országgyűlés Svédország NATO-tagságát illető döntésére reagálva kijelentette, hogy az Egyesült Államok erősen hisz abban, hogy Svédországnak a NATO-ban a helye, és abban is, hogy már most is készen áll arra, hogy tag legyen.

Hozzátette, hogy Joe Biden elnök változatlanul optimista, hogy eljutunk oda és örül annak, hogy párbeszéd zajlik a kérdésről.

Nem válaszolt ugyanakkor arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok tárgyal-e a lengyel kormánnyal arról a varsói javaslatról, hogy a NATO nukleáris képességeket megosztó programjához csatlakozna. Megismételte, hogy semmi nem utalt arra, hogy Vlagyimir Putyinnak szándékában állna Ukrajnán belül, vagy az európai kontinensen nukleáris fegyvert bevetni, legyen az taktikai, vagy stratégiai célú.

John Kirby kifejezte az amerikai kormány aggályait az orosz katonai vállalkozás, a Wagner-csoport afrikai jelenlétét illetően és a Maliban játszott szerepe miatt.

Megállapította, hogy amerikai információk szerint a mali átmeneti kormány 2021 vége óta több mint 200 millió dollárt fizetett ki a Wagner-csoportnak, és hozzátette, hogy a több száz millió dollár ellenére a Wagner-csoportnak nem sikerült elérnie a biztonsági helyzet javítását Maliban.

John Kirby állítása szerint a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin segítséget nyújtott abban, hogy az ENSZ felhatalmazásával az országban tartózkodó nemzetközi stabilizációs erők távozását felgyorsítsák. A békefenntartók jelenlétére vonatkozó hozzájárulását a mali kormány idén vonta vissza.

A fehér házi illetékes

azzal is vádolta a Wagner-csoport vezetőjét, hogy legalább egy alkalommal közreműködött egy önálló állam választott vezetőjének megbuktatására irányuló kísérletben, Csádban,

és hangsúlyozta, hogy felelősségre vonása prioritás a jelenlegi amerikai adminisztráció számára.

Jevgenyij Prigozsin hollétével kapcsolatban a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője megjegyezte, hogy nem áll az amerikai kormányzat rendelkezésére olyan információ, amely meggyőző bizonyítékot nyújtana a tartózkodási helyére vonatkozóan.

Kijevbe érkezett Pedro Sanchez spanyol kormányfő

Szimbolikus időpontban, a spanyol EU-elnökség első napján, szombaton Kijevbe érkezett Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök.
„Már Kijevben. Azt akartam, hogy az Európai Unió Tanácsa spanyol elnökségének első lépése Ukrajnában legyen Volodimir Zelenszkijjel közösen” – írta Twitter-fiókján Pedro Sanchez, közölve, hogy „egész Európa szolidaritását” közvetíti.
„Továbbra is segíteni fogjuk az ukrán népet, amíg a béke vissza nem tér Európába” – tette hozzá Sanchez. A látogatást csütörtökön, az EU-csúcson jelentette be, kifejtve, hogy a látogatás célja, hogy megmutassa az EU „rendíthetetlen támogatását” Kijevnek az orosz invázió elleni küzdelemben.
Ukrajna egy évvel ezelőtt kapta meg az EU-tagjelölti státuszt, és reméli, hogy idén megkezdheti az első hivatalos tárgyalásokat azokról a lépésekről, amelyeket az országnak meg kell tennie, hogy javítsa esélyeit az EU-hoz való csatlakozásra.

Orosz hadihajókat észleltek Tajvan közelében

Két orosz hadihajót észleltek Tajvan és a japán Okinava-szigetek közelében az elmúlt négy napban – jelentette be a japán védelmi minisztérium pénteken éjjel, miután Tajvan már a hét során hasonló bejelentést tett. A tajvani védelmi tárca kedden azt közölte: két orosz fregattot látott a sziget keleti partjainál, válaszul repülőgépet és hajókat küldött az ellenőrzésükre.
Tokió júniusban kijelentette, hogy a japán területek közelében zajló folyamatos orosz katonai tevékenység, beleértve a kínai hadsereggel folytatott közös hadgyakorlatokat is, „komoly aggodalomra” adnak okot a japán nemzetbiztonság szempontjából.
Japán és Tajvan csatlakozott az Egyesült Államokhoz és szövetségeseihez, amelyek széleskörű büntetőintézkedéseket léptettek életbe Oroszországgal szemben, miután Moszkva 2022. február 24-én háborút indított Ukrajna ellen.
A japán védelmi tárca tájékoztatása szerint két Sztereguszcsij típusú fregattot észleltek kedd reggel, 70 kilométerre délnyugatra a japán Jonaguni-szigettől, Okinava prefektúrában található Tajvan közelében.
Az orosz hadihajók fel-alá haladtak a Jonaguni és Tajvan közötti vizeken, majd keleti irányba fordultak, és pénteken a Mijako- és Okinava-szigetek közötti vizeken tűntek fel – közölte a japán minisztérium közleménye, hozzátéve, hogy Tokió két japán hadihajót küldött ki az orosz hadihajók nyomon követésére.
Az Interfax orosz hírügynökség kedden jelentette, hogy az orosz csendes-óceáni flotta több hajója is a Fülöp-szigetektől észak-keletre található Filippínó-tenger déli részén hajt végre hosszú távú tengeri manővereket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk

Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk
2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke