Ukrajna veresége Amerika számára is pusztító következménnyel járna a washingtoni szenátusi demokraták vezetője szerint

•  Fotó: X/Chuck Schumer

Fotó: X/Chuck Schumer

Chuck Schumer, az amerikai szenátus demokrata többségének vezetője vasárnap súlyos figyelmeztetést adott ki arra vonatkozóan, hogy Ukrajnának több segélyt kell nyújtani, és megfogadta, hogy nem fogja cserbenhagyni az európai szövetségest.

Hírösszefoglaló

2024. február 26., 09:052024. február 26., 09:05

A háború sújtotta országba tett útjáról visszatérve Schumer azt mondta, hogy az idei év „döntő pillanat a világtörténelemben”, hozzátéve, hogy egy Oroszországgal szembeni ukrán vereség „pusztító következményekkel járna az Egyesült Államok számára is”.

„Ez egy fordulópont az Egyesült Államok azon képességét illetően, hogy megjelenítse magát – erőnket, hatalmunkat, képességeinket – a világban” – mondta. „Amikor odamentünk, azt mondtuk az ukrán népnek: Amerika nem hagyja el önöket” – tette hozzá.

A szenátusi vezető kitért néhány kulcsfontosságú területre, ahol Ukrajnának több utánpótlásra van szüksége, kiemelve, hogy

több tüzérségi lövedékre, több fegyverre az orosz utánpótlási hálózatok megzavarására és több légvédelmi fegyverre van szükségük.

Schumer felhozott néhány példát arra, hogy Ukrajna hogyan küzd a háború megvívásáért, többek között azt, hogy találkozott egy ukrán drónkezelővel, aki képes volt azonosítani az orosz tüzérséget, de már nem volt lőszere a megsemmisítéséhez.

Schumer azt is elmondta, hogy

az orosz erők sokkal nagyobb távon tudják használni a tüzérségüket, mint ameddig az ukrán tüzérség vissza tud lőni.

„Az oroszok hátrébb tudnak vonulni, eltalálni az ukránokat, és az ukránok nem tudnak visszalőni” – mondta.

Mike Johnsonra, a washingtoni képviselőház republikánus elnökére egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy szavazásra bocsássa az Ukrajnának nyújtandó segélyt, miután Schumer és a szenátus elfogadott egy csomagot, amely több mint 60 milliárd dolláros támogatást nyújtana. Eddig azonban ellenállt az erre irányuló felhívásoknak, a CNN szerint saját pártja tagjainak valószínűsíthető lázadását kockáztatva ezzel.

Az ukrán hírszerzés szerint természetes halált halt Navalnij

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus természetes halállal halt meg, az ukrán hírszerzés információi szerint trombózis miatt vesztette életét – közölte Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője.
„Lehet, hogy csalódást okozok, de úgy tudjuk, hogy valóban vérrög okozta a halálát. Ez többé-kevésbé megerősített információ, és nem az internetről származik” – jelentette ki Budanov vasárnap a Hromadszke ukrán televízió szerint az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdetének második évfordulója alkalmából rendezett kijevi fórumon, újságíróknak nyilatkozva.
Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének vezetője arra intett: ne higgye senki, hogy az oroszországi „rezsim természetes módon, magától megrendül”. „Ez a mi segítségünk nélkül irreális” – szögezte le. „A stabil oroszországi rezsim veszélyt jelent Ukrajnára és a világra, ezért Ukrajna továbbra is hajt végre katonai műveleteket az Oroszországi Föderáció területén. Amíg háború van, addig lesznek problémák Oroszországon belül” – fogalmazott.
A hírszerzési vezető az egyik ukrán tévécsatornának cáfolta, hogy Irán ballisztikus rakétákat szállított volna Oroszországnak. Megerősítette viszont azt, hogy valóban vetett be Oroszország Ukrajnában több, Észak-Koreából származó rakétát, azonban szavai szerint ilyen rakétákat tömegével nem használnak.
Budanov a Telegramon újabb támadásokat jelentett be orosz katonai célpontok ellen az ideiglenesen megszállt Krím félszigeten. „Új meglepetések várnak az ellenségre, és nem ajánlanám a civil lakosságnak az úgynevezett krími híd használatát” – írta bejegyzésében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk

Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk
2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke