2007. június 22., 00:002007. június 22., 00:00
„Ez teljes szamárság” – válaszolt a Novy casnak az ellene felhozott vádakra a fiú, aki Nyitrán, az állítólagos támadás helyszíne közelében él, egy lakásban a szüleivel. Édesanyja szerdán közölte: a támadás idején fia aludt, értelemszerűen nem lehet tettes, mert ott sem volt a helyszínen. A lap megjegyzi, hogy Robert először nem akart nyilatkozni, de később rászánta magát. Kedden egy, a neve elhallgatását kérő és az arcát sem mutató férfi azt közölte a szlovák sajtóval, hogy egy ismerősének a fia az egyik tettes. Robert a Novy casnak bevallotta: ismeri a nyilatkozót, az édesanyja volt középiskolai osztálytársáról van szó. Azt nem tudja, miért vádolja őt, de állítja, hogy sohasem volt köztük semmilyen konfliktus.
Németh Zsolt, a Fidesz Külügyi Kabinetjének vezetője közben nyilatkozatot adott ki, amelyben megállapítja, a magyar miniszterelnök hétfői és a szlovák miniszterelnök szóvivőjének keddi nyilatkozata egymásnak ellentmond a tekintetben, hogy a Gyurcsány–Fico megbeszélésen milyen formában került szóba Malina Hedvig. A politikus szerint a szlovákiai sajtóból is tudható, hogy a szlovák titkosszolgálatok tevékenyen részt vesznek Malina Hedvig megtörési kísérletében, ezért ha a szlovák szóvivő szavai beigazolódnak, akkor Gyurcsány Ferenc ennek a felelősségét is magára vállalja. Németh arra utalt, hogy a szlovák kormányszóvivő szerint Robert Fico megköszönte Gyurcsány Ferenc elhatárolódását azon magyar politikusok nyilatkozataitól, akik azzal vádolták Szlovákiát, hogy politikai ügyet csinál az esetből.
Hírösszefoglaló
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.