Trump: Zelenszkij csak elnyújtja az öldöklést a béketerv elutasításával, de meglehet a megállapodás

Trump

Kemény szavak. Trump rámutatott: a megállapodás elodázásával Zelenszkij csak elnyújtja a háborút, és elveszíti az országot

Fotó: Videófelvétel/CNN

Donald Trump amerikai elnök a béketárgyalások szempontjából „nagyon károsnak” nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a Krím elismerésére vonatkozó szerdai szavait, mert azok szerinte csak nehezítik az ukrajnai háború lezárását.

Hírösszefoglaló

2025. április 24., 08:302025. április 24., 08:30

Donald Trump a Truth Social közösségi oldalon szerdán megjelent bejegyzésében reagált arra, hogy az ukrán elnök kizárta, hogy Ukrajna jogi értelemben elismerje a Krím 2014-es orosz megszállását.

„Az ilyen gyújtó hangulatú nyilatkozatok – mint Zelenszkijé – teszik annyira nehézzé a háborús rendezést” – fogalmazott Donald Trump, és hozzátette, hogy „Zelenszkij nyilatkozata nem tesz egyebet, mint elnyújtja az öldöklést”, valamint megjegyezte, hogy az ukrán elnöknek „nincs miért dicsekednie”.

Idézet
A helyzet Ukrajnában súlyos – megkaphatja a békét, vagy harcolhat még három évig, amíg a teljes országot elveszíti”

– értékelte az amerikai elnök, aki azt is hangsúlyozta, hogy neki személyesen „nincs semmi köze Oroszországhoz”, amihez „köze van”, az az, hogy a háború befejezésével megmentse „átlagosan heti 5 ezer ukrán és orosz katona” életét, aki teljesen értelmetlenül hal meg.

A területi kérdésekkel kapcsolatban Donald Trump felhívta a figyelmet arra, hogy

Idézet
senki nem kéri Zelenszkijt arra, hogy elismerje a Krímet orosz területként, de ha annyira akarja, miért nem harcolt érte 11 évvel ezelőtt, amikor egyetlen puskalövés nélkül átadták Oroszországnak?”.

Az amerikai elnök megjegyezte, hogy a Krím nem tárgya a jelenlegi tárgyalásoknak, és megállapította, hogy a területet Ukrajna Barack Obama amerikai elnök idején veszítette el.

A békefolyamattal és az ukrán elnök pozíciójával kapcsolatban Donald Trump úgy értékelte, hogy

nagyon közel egy megállapodás, amelyet „az ütőkártyák nélküli embernek” végre most meg kellene kötnie.

Trump egyébként a nap során azt mondta, hogy szerinte létrejött az Oroszország és Ukrajna közötti megállapodás az orosz háború befejezéséről.

„Úgy gondolom, hogy mindkettővel megegyeztünk, remélem, hogy megteszik” – mondta Trump újságíróknak az Ovális Irodában.

Trump megjegyezte, hogy Volodimir Zelenszkij elnökkel „nehezebb” volt a viszonya, de „minden rendben van”.

„Azt gondoltam, hogy Zelenszkijjel talán könnyebb dolgom lesz. Eddig nehezebb volt” – mondta Trump.

Az elnök azt mondta, hogy az USA megegyezett Oroszországgal, és meg kell egyeznie Ukrajnával, annak ellenére, hogy ugyanebben a beszédében azt állította, hogy szerinte az USA „mindkettővel megegyezett”.

Idézet
Úgy gondolom, hogy megegyeztünk Oroszországgal. Meg kell állapodnunk Zelenszkijjel”

– mondta Trump.

Egyébként Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője cáfolta azt az értesülést, hogy Trump ultimátumot adott Zelenszkijnek, miszerint a szerdai nap végéig fogadja el az amerikai béketervet.

Hozzátette ugyanakkor, hogy Trump egyre frusztráltabb, és „azt akarja, hogy ez a dolog véget érjen”.

Rámutatott:

az ukrán elnök „rossz irányba” halad, amikor a béketárgyalásokról van szó, és hogy Zelenszkij „a sajtóban próbálja elintézni ezt a béketárgyalást, és ez elfogadhatatlan az elnök számára”.

„A türelme nagyon fogytán van” – tette hozzá a szóvivő Trumpra utalva.

Donald Trump közösségi médiában tett bejegyzése nem sokkal azt követően jelent meg, hogy J.D. Vance alelnök megismételte az amerikai figyelmeztetést, miszerint ha ukrán és orosz részről nagyon rövid időn belül nincs válasz az amerikai béketervre és valós szándék a megállapodásra, akkor az Egyesült Államok felhagy a háború lezárására vonatkozó diplomáciai erőfeszítésekkel.

korábban írtuk

Ukrán kormányfőhelyettes: Kijev kész a tárgyalásokra, de a kapitulációra nem
Ukrán kormányfőhelyettes: Kijev kész a tárgyalásokra, de a kapitulációra nem

Ukrajna kész tárgyalni, de nem fogja megadni magát – jelentette ki Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter szerdán az X-en, az ukrajnai háború lezárását célzó londoni nemzetközi egyeztetés kapcsán.

Az alelnök leszögezte:

az Egyesült Államok nagyon világos javaslatot tett Oroszországnak és Ukrajnának a békemegállapodás előmozdításának útjáról, ez területek cseréjét és a konfliktus befagyasztását írja elő nagyjából a jelenlegi frontvonalak mentén.

Az amerikai politikus a Bloomberg amerikai hírügynökség beszámolója szerint hangsúlyozta: Ukrajnának és Oroszországnak is el kell fogadnia, hogy le kell mondaniuk néhány olyan területről, amelyet jelenleg ellenőrzésük alatt tartanak – írja az MTI.

„Végre kell hajtani néhány területi cserét” – szögezte le Vance.

Szavai szerint ahhoz, hogy véget vessenek az öldöklésnek, mindkét félnek le kell tennie a fegyvert, le kell állítaniuk a harci cselekményeket, és „valódi építkezésbe kell kezdeniük egy jobb Oroszország és egy jobb Ukrajna érdekében”.

J. D. Vance kiemelte, hogy az Egyesült Államok nagyon világos javaslatot tett Oroszországnak és Ukrajnának a békemegállapodás útjáról, és elérkezett az idő, amikor

„nekik kell igent mondaniuk”, különben az Egyesült Államok kénytelen lesz kilépni a békefolyamatból.

A Fehér Ház kedden megerősítette, hogy hamarosan ismét a béketárgyalásokról egyeztet Moszkvában Steve Witkoff különleges elnöki megbízott.

A Putyin elnök és Witkoff közötti találkozóra pénteken kerülhet sor.

A szerdán Londonban ukrán részvétellel megtartott, a háború lezárásának kereteiről szóló, az európai szövetségesek által szervezett találkozón az Egyesült Államokat Keith Kellogg, Ukrajnáért felelős elnöki különmegbízott képviselte.

Marco Rubio külügyminiszter részvételét a tanácskozáson a washingtoni külügyminisztérium kedden egyeztetési nehézségekre hivatkozva lemondta.

Keith Kellogg amerikai különmegbízott a találkozót követően békeszerződést sürgetett Oroszország Ukrajna elleni háborújának befejezésére.

„Itt az ideje, hogy előrelépjünk Trump elnök háborús irányelveivel: állítsuk le az öldöklést, érjük el a békét, és tegyük Amerika első helyre” – írta Kellogg a közösségi médiában közzétett bejegyzésében.

Kellogg megjegyezte, hogy a Londonban az elnöki hivatal vezetőjével, Andrij Jermakkal folytatott megbeszélések „pozitívak” voltak.

Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a londoni megbeszéléseket követően arról beszélt, hogy „az érzelmek ma magasra csapnak”.

A megbeszéléseken Ukrajna, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és az Egyesült Államok képviselői találkoztak.

„A felek kifejtették nézeteiket, és tisztelettel fogadták egymás álláspontját. Fontos, hogy mindegyik fél nem csak résztvevő volt, hanem érdemben hozzájárult” – fogalmazott Zelenszkij az X-en, megjegyezve, hogy „az amerikai fél megosztotta elképzeléseit” Ukrajnával és a többi európai nemzettel együtt.

Közvetett válaszként Donald Trump amerikai elnök bírálatára, miszerint nem hajlandó elismerni a Krím orosz ellenőrzését,

Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna tiszteletben tartja saját alkotmányát.

Megosztotta Mike Pompeo korábbi külügyminiszter 2018-as krími nyilatkozatának képernyőképét is, amely elutasította a félsziget orosz megszállását.

„Ukrajna mindig az alkotmánya szerint fog cselekedni, és teljesen biztosak vagyunk abban, hogy partnereink – különösen az Egyesült Államok – a határozott döntésekkel összhangban fognak cselekedni” – mondta.

Az Egyesült Királyság külügyminisztériumának szóvivője szerint a tárgyalások „eredményesek és sikeresek voltak, és jelentős előrelépés történt a következő lépésekre vonatkozó közös álláspont kialakítása terén”.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője az X-en arról írt:

Ukrajna határozottan kiáll a területi épséget és szuverenitást illető elvi álláspontja mellett, és ezt tudatta Keith Kellogg Ukrajnáért felelős amerikai elnöki különmegbízottal is.

„Hangsúlyoztam, hogy minden körülmények között Ukrajna határozottan kiáll alapvető elvei mellett a tárgyalásokon, mert ezek képezik alapját szuverenitásunknak és területi épségünknek” – közölte Jermak.

Andrij Szibiha külügyminiszter szintén az X-en arról írt, hogy a kijevi vezetés elkötelezett az Egyesült Államokkal való együttműködés mellett a háború lezárása érdekében.

Idézet
Ukrajna a világon mindenkinél jobban a háború végét akarja. Elkötelezettek vagyunk együtt dolgozni e cél elérése mellett”

– közölte.

Rusztem Umerov védelmi miniszter a televízióban közvetített nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a szerdai londoni többoldalú tárgyalásokon megvitatták Ukrajna „következetes álláspontját, ami a tűzszünetet, valamint a biztonsági garanciákat illeti”.

„Részemről úgy vélem, hogy a tanácskozás nagyon gyümölcsöző és sikeres volt” – tette hozzá.

A CNN egyébként egy meg nem nevezett európai illetékesre hivatkozva arról írt, hogy úgy tűnik, az Egyesült Államok azt szeretné elérni, hogy a Trump-kormányzat első száz napja során – keddig – sikerüljön elfogadtatni a béketervet.

Halálos orosz támadás Kijev ellen
Legalább kilenc ember meghalt és további 63 megsebesült, köztük hat gyermek egy csütörtökre virradó éjszaka Kijevet ért orosz tömeges légitámadásban – közölte Vitalij Klicsko polgármester.
A Kyiv Independent helyszínen tartózkodó újságírója szerinthelyi idő szerint hajnali 1 óra körül robbanások sorozata hallatszott Kijevben. Később helyi idő szerint hajnali 4 óra körül további robbanások hallatszottak.
Oroszország támadó drónokat, valamint irányított és ballisztikus rakétákat lőtt ki az ukrán fővárosra – közölte a Kijevi Városi Katonai Adminisztráció.
Legalább 38 embert kórházba szállítottak – mondta Klicsko, hozzátéve, hogy mentőakció folyik a romok alatt rekedt áldozatok kimentésére.
Hozzátette, hogy a sérültek között hat gyermek, valamint egy terhes nő is van.
Lakóépületekből jelentettek tüzeket – mondta Timur Tkacsenko, a Kijevi Városi Katonai Adminisztráció vezetője, hozzátéve, hogy autók és kereskedelmi épületek is károsodtak. Városszerte lezuhant törmelékeket találtak – mondta Tkacsenko, aki a támadást mint „orosz béke teljes pompájában” jellemezte.
Kijevben a Sevcsenkivszkij, Holosivszkij, Szvjatoscsinszkij és Podilszkij városrészeket érintette közvetlenül a támadás.
Az okozott kár teljes mértéke nem volt azonnal ismert.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására