Fotó: Fehér Ház/Facebook
Donald Trump amerikai elnök kitart a perek mellett, újabb jogászt kért fel, aki azt ígérte, hogy több tagállamban „megfordítják a választási eredményeket”.
2020. november 16., 10:222020. november 16., 10:22
A republikánus elnök és jogászcsapata jelenleg öt tagállamban – Pennsylvaniában, Georgiában, Nevadában, Michiganben és Arizonában – nyújtott be perkeresetet. Ezek egy részét a szavazatszámlálás során előfordult, vélelmezett csalások miatt nyújtották be, másik részüket pedig annak érdekében, hogy a tagállami hatóságokat megakadályozzák az eredmények igazolásában, amellyel hivatalossá tennék Joe Biden demokrata párti jelölt győzelmét. Georgiában még tart a szavazatok egyenként, kézzel végzett újraszámlálása.
Donald Trump vasárnap elemzők által ellentmondásosnak minősített üzeneteket tett közzé a választási eredményekről a Twitteren.
Egy újabb bejegyzésben pedig arról írt, hogy olyan „nagy perkereseteket” nyújt majd be, amelyek szerinte bizonyítják „a 2020-as választások alkotmányellenességét”.
A koronavírus-járványról adott tájékoztatást Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében pénteken kora este, és megerősítette, hogy kormányzata továbbra sem hoz az ország gazdaságának teljes lezárását célzó döntést. A választásokról nem beszélt a hivatalban lévő elnök.
A részleteket illetően azonban hozzátette: „nem kommentálom ezt mindaddig, amíg nincsenek kezemben a bizonyítékok”. Annyit azonban elmondott, hogy információi szerint azonosították azt az algoritmust, amelyet a szavazatszámlálásnál használtak, és amely állításuk szerint a Trumpra leadott voksokat „átfordította Biden javára”.
Sidney Powell emlékeztetett arra a vizsgálatra, amelyet 2019-ben Amy Klobuchar minnesotai, Elizabeth Warren massachusettsi és Ron Wyden oregoni demokrata párti szenátorok kezdeményeztek egyes választási szoftverek biztonságossága ügyében. Hangsúlyozta, hogy a demokrata párti politikusok akkor aggodalmaikat fejezték ki a választási rendszer megbízhatósága miatt.
„Az Egyesült Államok visszatér a világpolitikába” – jelentette ki Joe Biden demokrata elnökjelölt kedden Wilmingtonban tartott sajtótájékoztatóján. Bizakodónak mondta magát, hogy helyre tudja állítani az országa iránti, szerinte elveszített „tiszteletet”.
A bonyodalmas, tagállami képviselőcsoportok szavazását, majd a szövetségi képviselőház szavazását követelő módszert a 19. században alkalmazták utoljára – mondta el Dershowitz.
Ron Klain, akit Joe Biden leendő kabinetfőnökének nevezett meg, az NBC televízióban sürgette a Fehér Házat, hogy még a héten kezdje meg a hatalomátadási folyamatot.
Donald Trump amerikai elnök jogászcsapata benyújtotta a perkeresetet a pennsylvaniai szövetségi bíróságon, annak gyanújával, hogy a tagállam levélszavazási rendszere „nélkülözött minden átláthatóságot és ellenőrizhetőséget”.
J.D. Vance amerikai alelnök szerint Európának sem jó, ha kizárólag az Egyesült Államokra bízza saját biztonságát.
A holland rendőrség kedden bejelentette, hogy letartóztattak egy ötödik gyanúsítottat a dák műkincsek elrablásának ügyében.
Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyinnal, lehetőség látszik az orosz–amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne – mondta Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott.
Ismét figyelmeztette J. D. Vance amerikai alelnök Volodimir Zelenszkit, miután az ukrán elnök azzal vádolta meg, hogy az orosz narratívát terjeszti az ukrajnai háború kapcsán.
Elő fognak kerülni a Hollandiában, az asseni Drents Múzeumból még az év elején ellopott, Romániából származó dák műtárgyak – vélekedik a nyomozás egyik vezetője.
Az amerikai szövetségi kormány több mint 2,2 milliárd dollárnyi támogatás folyósítását fagyasztotta be hétfőn a Harvard Egyetem számára, miután az intézmény nem tett eleget az adminisztráció elvárásának a politikai aktivizmus korlátozására.
A közvetítő Egyiptom és Katar új izraeli javaslatot terjesztett a Hamász elé a gázai tűzszünetről – közölte hétfőn az egyiptomi állami Al Qahera News TV, de egy magas rangú Hamász-tisztségviselő szerint a javaslat legalább két eleme nem elfogadható.
Az ukrajnai háborúért három ember felelős, Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett Joe Biden volt amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn.
Elfogadta Magyarország alaptörvényének tizenötödik módosítását hétfőn az Országgyűlés. Az alkotmánymódosítás ellen utcára vonult az ellenzék Budapesten, rendőrségi intézkedésre is sor került.
A Sziverszk műveleti-harcászati csoport parancsnoki állománya tanácskozásának helyszínére mért csapást az orosz hadsereg két Iszkander-M rakétával vasárnap az ukrajnai Szumi városban a moszkvai tárca szerint.
szóljon hozzá!