Továbbra is a máltai hatóságok őrizetében marad Pál román herceg

•  Fotó: Wikipédia/Flickr

Fotó: Wikipédia/Flickr

Őrizetben marad Máltán Pál Fülöp herceg, miután a máltai alkotmánybíróság elutasította szabadlábra helyezési kérelmét – számolt be szerdán az igazságügyi minisztérium.

Hírösszefoglaló

2024. június 05., 18:052024. június 05., 18:05

A közlemény szerint a román királyi család hivatalosan el nem ismert tagjának kiadatásáról június 17-én születik jogerős ítélet, addig őrizetben marad. „Továbbra is erőfeszítéseket teszünk, hogy a szökevények romániai börtönben töltsék le a büntetésüket” – biztosította a közvéleményt a minisztérium.

Alina Gorghiu igazságügyi miniszter május 20-án közölte, hogy a máltai igazságszolgáltatás megtagadta Pál herceg kiadatását Romániának.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a döntés megfellebbezhető, és a brassói ítélőtábla hivatalosan fel fogja kérni a máltai ügyészséget, hogy időben tegye meg ezt a lépést. „A román állam minden jogi eszközt felhasznál arra, hogy az összes szökevényt az országba hozza” – mondta akkor Gorghiu.

A miniszter bejelentette azt is, hogy a brassói ítélőtábla előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Unió Bíróságánál (EUB). Annak megállapítására kérte fel az uniós testületet, hogy Pál herceg kiadatásának ügyében tiszteletben tartják-e az európai elfogatóparancsra vonatkozó uniós jogot. Bukarest álláspontja szerint ugyanis az elfogatóparancsot kibocsátó tagállamoknak joguk van közvetlenül részt venni egy másik tagállam belföldi eljárásában.

Gorghiu emlékeztetett arra, hogy az EUB ítélkezési gyakorlata szerint a bíróságok csak kivételes körülmények között tagadhatják meg az európai elfogatóparancs végrehajtását.

„Véleményünk szerint az európai elfogatóparancsra vonatkozó uniós jogszabályokat nem megfelelően alkalmazzák, és ezt a véleményünket minden lehetséges érvvel alá fogjuk támasztani az EUB bírái előtt” – szögezte le a tárcavezető.

A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját, Pál Fülöpöt 2020. decemberében a legfelsőbb bíróság befolyás vásárlása és hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt 3 év és 4 hónap szabadságvesztésre ítélte a băneasai királyi farm illegális visszaszolgáltatásával kapcsolatos ügyben, de a herceg az ítélet kihirdetése után elmenekült az országból.

korábban írtuk

Máltán vették őrizetbe a börtönbüntetés elől elmenekült román herceget, miután a francia hatóságok megtagadták a kiadatását
Máltán vették őrizetbe a börtönbüntetés elől elmenekült román herceget, miután a francia hatóságok megtagadták a kiadatását

Őrizetbe vették Máltán a korrupció miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélt, a börtönbüntetés elől külföldre menekült Pál herceget – tudatták román igazságügyi források.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 10., kedd

Áprilistól az EU-tagállamok polgárai csak elektronikus belépési engedély birtokában léphetnek be Nagy-Britanniába

Jövő tavasztól elektronikus belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak, köztük az európai uniós állampolgároknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába.

Áprilistól az EU-tagállamok polgárai csak elektronikus belépési engedély birtokában léphetnek be Nagy-Britanniába
2024. szeptember 10., kedd

Nagy az értetlenkedés a német határellenőrzés bevezetése miatt

Elfogadhatatlannak nevezte Donald Tusk lengyel kormányfő kedden azt az előző napi német bejelentést, miszerint az illegális migráció visszaszorítása érdekében átmenetileg kiterjesztik az ellenőrzést Németország minden határára. Hollandiában is aggódnak.

Nagy az értetlenkedés a német határellenőrzés bevezetése miatt
2024. szeptember 10., kedd

Robert Fico szlovák kormányfő igazat adott Szijjártó Péternek a Brüsszellel folytatott vitájában

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint ,,Magyarország külügyminiszterének szent igaza van mindenben, amit mond” – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.

Robert Fico szlovák kormányfő igazat adott Szijjártó Péternek a Brüsszellel folytatott vitájában
2024. szeptember 10., kedd

Halálos áldozata is van a moszkvai régió ellen végrehajtott ukrán dróntámadásnak (VIDEÓ)

Hétfő éjszaka harci drónok leptek el több, Moszkvához közeli települést, az orosz légvédelem a repülőszerkezetek többségét lelőtte. Közben orosz-kínai közös hadgyakorlat kezdődött a Japán-tengeren.

Halálos áldozata is van a moszkvai régió ellen végrehajtott ukrán dróntámadásnak (VIDEÓ)
2024. szeptember 10., kedd

A Mol megállapodott az Oroszországból Ukrajnán keresztül érkező kőolaj szállításáról

A Mol csoport megállapodásokat kötött kőolajszállítókkal és csővezeték-üzemeltetőkkel a kőolaj folyamatos szállításának biztosítására a Barátság kőolajvezetéken Oroszországból, Fehéroroszországon és Ukrajnán keresztül Magyarországra és Szlovákiába.

A Mol megállapodott az Oroszországból Ukrajnán keresztül érkező kőolaj szállításáról
2024. szeptember 09., hétfő

Vasgolyókkal edz, diétába fogott Orbán Viktor

Hetente négy-öt alkalommal edz és komoly diétába kezdett Orbán Viktor miniszterelnök az anyaországi sajtóban hétfőn megjelent beszámolók szerint.

Vasgolyókkal edz, diétába fogott Orbán Viktor
2024. szeptember 09., hétfő

Mintegy 2600 hektárnyi terület vált a lángok martalékává a csernobili zárt övezetben

Ismét tűz ütött ki a kijevi régióhoz tartozó csernobili zónában, ahol már második napja csaknem négyszáz tűzoltó igyekszik megfékezni a lángokat – hozta nyilvánosságra hétfőn a Telegramon az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.

Mintegy 2600 hektárnyi terület vált a lángok martalékává a csernobili zárt övezetben
2024. szeptember 09., hétfő

Prioritásként kezeli a magyar EU-elnökség Moldova uniós integrációjának a támogatását

A magyar EU-elnökség egyik prioritása a következetes bővítéspolitika, cél Moldova Köztársaság uniós integrációjának sikeres támogatása – mondta Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára hétfőn Budapesten.

Prioritásként kezeli a magyar EU-elnökség Moldova uniós integrációjának a támogatását
2024. szeptember 09., hétfő

Matteo Salvini konkrét békejavaslatot sürgetett az ukrán elnöktől

Konkrét javaslatokat sürgetett a béketárgyalások érdekében Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője az olaszországi Cernobbióban rendezett gazdasági-politikai fórumon vasárnap.

Matteo Salvini konkrét békejavaslatot sürgetett az ukrán elnöktől
2024. szeptember 08., vasárnap

Drasztikus börtönbüntetéssel sújtotta a migránsellenes tömegzavargások résztvevőit a nagy-britanniai bíróság

Leszámol a nagy-brittanai bíróság a tömegzavargássá fajult augusztusi migránsellenes tüntetőkkel: eddig mintegy kétszáz embert ítéltek szabadságvesztésre, az eddigi legsúlyosabb büntetés 9 év börtön.

Drasztikus börtönbüntetéssel sújtotta a migránsellenes tömegzavargások résztvevőit a nagy-britanniai bíróság