Fotó: Videófelvétel
Összetűzés alakult ki a katalán függetlenségi vezetők amnesztiája ellen tüntetők és a rendőrök között kedd éjjel Madridban.
2023. november 08., 08:312023. november 08., 08:31
A hatóságok tájékoztatása szerint a koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) fővárosi székházának közelében mintegy hétezer ember gyűlt össze azért, hogy tiltakozzon a 2017-ben alkotmányellenesen megtartott katalán függetlenségi népszavazás megrendezése miatt elítélt politikusok rehabilitálását biztosító jogszabályról zajló tárgyalások miatt.
A tüntetőket kordonokkal igyekezetek távol tartani a pártszékháztól, azokat azonban többen is megbontották, és a felsorakozott rendőröket petárdával, füstbombákkal, üvegekkel, kövekkel, tojással dobálták meg.
A rendfenntartók gumibotot használva szorították vissza a tiltakozókat, könnygázt is bevetettek és gumilövedékkel a levegőbe lőttek.
A tiltakozó akciót internetes közösségi oldalakon szervezték, és nem jelentették be a hatóságoknak.
A keddi már a második este, amikor konfliktusba kerültek a rendőrök és a tüntetők. Hétfőn este mintegy négyezren tiltakoztak ugyanitt. Akkor a rendőrök három embert őrizetbe vettek engedetlenség és hatóság elleni erőszak miatt.
Fotó: Videófelvétel
A szocialisták azután kezdtek tárgyalni a volt katalán vezetők rehabilitálásáról, hogy IV. Fülöp király Pedro Sánchez ügyvivő kormányfőt kérte fel a miniszterelnöki tisztségre, mert a júliusi általános választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP) elnöke nem kapta meg a törvényhozás támogatását a poszthoz.
A Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) viszont az elítélt vagy megvádolt politikusaiknak amnesztiát biztosító jogszabályt kért szavazataiért cserébe.
A PSOE és az ERC már megállapodásra jutott a kérdésben, viszont az egykori katalán elnök, Carles Puigdemont vezette Együtt Katalóniáért párttal még zajlanak a tárgyalások.
Amennyiben november 27-ig nem választják meg az új kormányfőt, január közepén új választásokat kell tartani Spanyolországban.
A spanyol hatóságok őrizetbe vették Clara Ponsatí katalán függetlenségpárti európai parlamenti képviselőt kedden Barcelonában, aki öt év után tért vissza Spanyolországba, ahol letartóztatási parancs volt ellene érvényben.
A katalánok a spanyol államon belüli nemzeti kisebbség, amelynek „jogos ügye” van, mivel szuverén államként kell megalakulnia oly módon, hogy garantálni tudja polgárai alapvető demokratikus és szociális jogait – írja a Krónikának elkül.
Az Ukrajna függetlenségének napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében Nicușor Dan megerősítette, hogy Románia támogatja Ukrajna „jogos önvédelmi erőfeszítéseit”.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
szóljon hozzá!