Több mint ötvenen meghaltak egy katolikus templom elleni terrortámadásban

Több mint ötvenen meghaltak egy katolikus templom elleni terrortámadásban

Fotó: Twitter/Hoya Jay Horsper

Több tucatnyian meghaltak egy katolikus templomban történt terrortámadásban Nigéria délnyugati részén vasárnap – közölték helyi tisztviselők.

MTI

2022. június 06., 10:192022. június 06., 10:19

A támadók az Ondo állambeli Owo városának Szent Ferenc katolikus templomát vették célba, amikor a hívők pünkösd vasárnapján összegyűltek – mondta Ogunmolasuyi Oluwole törvényhozó. A halottak között sok gyermek is volt.

Az elöljáró papot is elrabolták – tette hozzá AdelegbeTimileyin, Owo körzet képviselője a nigériai törvényhozás alsóházában. Úgy tudja, hogy legalább ötven embert megöltek, bár mások szerint sokkal többet.

A támadás helyszínén készült videókon a templom hívői vértócsákban feküdtek, miközben a körülöttük lévő emberek jajveszékeltek.

Muhammadu Buhari nigériai elnök egy közleményben azt írta: „Bármi történjék is, ez az ország soha nem fog engedni a gonosznak és a gyarló embereknek, a sötétség soha nem fogja legyőzni a fényt. Nigéria végül győzni fog”.

Egyelőre nem tisztázott, hogy ki állt az egyház elleni támadás mögött. Míg Nigéria nagy része biztonsági problémákkal küzd, Ondo állam Nigéria egyik legbékésebb tagállamaként ismert.

A térségben azonban a farmerek és a pásztorok közötti erőszakos konfliktus egyre inkább elharapódzik.

A nigériai biztonsági erők nem válaszoltak azonnal arra a kérdésre, hogy miképpen történt a támadás, vagy hogy vannak-e nyomok a gyanúsítottakról. Owo mintegy 345 kilométerre keletre fekszik az ország legnagyobb városától Lagostól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi

Egy ember meghalt, sokan megsebesültek Texasban, amikor egy férfi lopott kamionnal, bosszúból belehajtott az állami közbiztonsági hivatal épületébe pénteken.

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi
2024. április 13., szombat

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt

Joe Biden időben közeli támadást vár Irán részéről Izrael ellen – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt
2024. április 12., péntek

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése

Tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában fogadta el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Kalmár Ferenc A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában című jelentését. A politikussal a jelentés létrejöttének történetét, utóéletét jártuk körül.

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése
2024. április 12., péntek

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban

Iszlamista indíttatású terrormerénylet előkészítésének gyanújával tartóztattak le három fiatalkorút a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban – közölte pénteken a düsseldorfi főállamügyészség.

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban
2024. április 12., péntek

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni

A dél-ukrajnai Dnyipropetrovszk és Herszon megyében az energetikai infrastruktúrát támadták orosz drónok az éjszaka – közölték pénteken az ukrán hatóságok.

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni
2024. április 12., péntek

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban – tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt
2024. április 12., péntek

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás

Sulyok Tamás köztársasági elnök Klaus Iohannis román államfővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett csütörtökön a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón – tájékoztatott a Sándor-palota.

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás
2024. április 12., péntek

Nő a feszültség, Irán továbbra is Izrael „megbüntetésével” fenyeget – Izrael jelezte: megtorolja az esetleges támadást

Elkerülhető lett volna, hogy Teherán „megbüntesse” Izraelt a múlt heti, a damaszkuszi iráni konzulátus elleni halálos csapásért, ha a támadást elítélik az ENSZ-ben – közölte csütörtökön Irán ENSZ-képviselete.

Nő a feszültség, Irán továbbra is Izrael „megbüntetésével” fenyeget – Izrael jelezte: megtorolja az esetleges támadást
2024. április 12., péntek

Zelenszkij szerint még a nyáron meg kellene kezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával

„Helyénvaló” lenne az Európai Uniónak idén júniusban megkezdenie a tárgyalásokat Ukrajna csatlakozásáról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.

Zelenszkij szerint még a nyáron meg kellene kezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával
2024. április 11., csütörtök

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson

Oroszország nem vesz részt a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervéről Svájcban megrendezendő tanácskozáson – közölte Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtökön a Telegram-csatornáján.

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson