Fotó: Képernyőmentés
Több ezren vonultak utcára vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt közelmúltbeli súlyos baleset miatt, amelyért a tiltakozók az ország és az intézmények vezetésének nemtörődömségét és korrupcióját tették felelőssé.
2024. november 03., 19:202024. november 03., 19:20
Mint arról beszámoltunk, az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része pénteken dél előtt néhány perccel szakadt le, maga alá temetve az épület bejáratánál tartózkodókat. Tizennégy ember meghalt, három súlyosan megsérült, egy férfinak mindkét lábfejét, egy nőnek mindkét lábát, egy másiknak pedig egy karját amputálni kellett.
A meghallgatások azonban a tiltakozók szerint nem elegendőek, meg kell találni azokat, akik valóban felelősek a történtekért. A tüntetők „a vér a ti kezetekhez tapad”, „a korrupció öl”, és „tartóztassátok le Vucicot” feliratú táblákat magasba tartva, és ugyanezeket a követeléseket skandálva vonultak a kormány épülete elé.
Nemzeti gyásznapot tartanak szombaton Szerbiában az újvidéki tragédia miatt, amelynek következtében pénteken 14 ember vesztette életét és hárman súlyosan megsérültek.
Radomir Lazovic, az ellenzéki Zöld-Baloldali Front egyik vezetője parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követelte, és közölte, hogy véleménye szerint az Újvidéken történt katasztrófáért a kormány felelős.
Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, a munkálatok azonban 2024-ben is folytak. Goran Vesic építésügyi miniszter idén júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, és az egész épület használhatóvá vált. Akkor azt is elmondta, hogy a felújítás 16 millió euróba került.
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök péntek este a nemzethez intézett és a televízióban is közvetített beszédében az ügy politikai és büntetőjogi felelőseinek megtalálását követelte.
Tizennégy ember meghalt és sokan megsérültek pénteken, amikor leszakadt az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része. Miloš Vučević szerb kormányfő szerint a mai Újvidék egyik legnehezebb napja a világháború óta.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
szóljon hozzá!