Fotó: NATO.int
NATO-tagországként Svédország vezérgondolata az egység és a szolidaritás lesz, ami azt jelenti, az ország elkötelezett a hosszútávú védelem mellett, és osztozik a szövetségesek terheiben, a felelősségben és a kockázatokban – jelentette ki Ulf Kristersson svéd miniszterelnök a NATO brüsszeli székházában, országa lobogójának felvonása alkalmával hétfőn.
2024. március 11., 15:322024. március 11., 15:32
A NATO 32. tagországává vált Svédország miniszterelnöke beszédében hangsúlyozta, országa saját biztonsága szavatolása érdekében csatlakozott a szövetséghez, valamint azért, hogy biztonságot nyújtson másoknak.
– jelentette ki Kristersson.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár beszédében kijelentette:
A svéd csatlakozás bizonyítja, hogy a szövetség ajtaja nyitva áll, és mutatja, hogy nem Oroszország dönt arról, melyik ország lehet a NATO tagja és melyik nem – húzta alá.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a
Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.
Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.
Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.
Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.
szóljon hozzá!