Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Szili Katalin

Szili Katalin kitért arra is, hogy az Európai Unió bírósága végleg elutasította a Minority SafePack nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést

Fotó: Beliczay László

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

MTI

2025. július 07., 14:022025. július 07., 14:02

A miniszterelnöki főtanácsadó úgy fogalmazott: a magyarság számára különösen fontos a kisebbségvédelem, hiszen Magyarország „arra ítéltetett, hogy önmagával legyen szomszédos”. „Nekünk minden egyes helyzetben napirenden kell tartani ezt a kérdést” – jelentette ki. Szili Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy Európában rendkívül sok változás ment végbe az elmúlt 15 évben, a migrációs helyzet, a pandémia vagy az Oroszország és Ukrajna között dúló háború következtében pedig még inkább felszínre került a nemzeti kisebbségek ügye.

Idézet
Sokkal nyugodtabb vagyok a magyar jövőt, a magyar nemzeti kisebbségvédelem ügyeit illetően, mint ahogyan az Európai Unió kezeli a kisebbségvédelem ügyét”

– jelentette ki Szili Katalin, hozzátéve: az unióban a bevándorló közösségek ügyét nem választják el az őshonos nemzeti kisebbségek ügyétől. „Ezt a kérdést meg kell oldani, mert még komolyabb konfliktusokhoz fog vezetni” – mutatott rá.

korábban írtuk

Szili Katalin: a Kárpát-medencei magyarok a nemzet megmaradásának csatáját vívják
Szili Katalin: a Kárpát-medencei magyarok a nemzet megmaradásának csatáját vívják

Mi, akik a nemzetet szolgáljuk, hiszünk egy békében élő, kultúrájára, nyelvére büszke, identitásában szilárd magyar nemzetben – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap Koltón.

Szili Katalin kitért arra is, hogy az Európai Unió bírósága végleg elutasította a Minority SafePack nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést. Az ítélet szerint nem kíván jogalkotással élni ezen a területen az EU - magyarázta. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy az unióhoz való csatlakozáskor a tárgyalási fejezetek egyike éppen a nemezti kisebbségvédelmi kérdésekkel foglalkozik, de miután egy ország belépett az EU-ba, már nem foglalkoznak ezzel a témával.

Szili Katalin kiemelte a fiatal jogászok szerepét, akik a következő időszakban sokat tehetnek azért, hogy változzon a jelenlegi helyzet.

A miniszterelnöki főtanácsadó beszédében megemlékezett a nemrég elhunyt Kincses Elődről is, felidézve: az erdélyi magyar jogász harcos egyénisége volt a kisebbségi jogvédelemnek. Felvetette továbbá, hogy érdemes lenne a nyári egyetemet róla elnevezni és példaként állítani őt a következő jogászgenerációk elé.

korábban írtuk

Szili Katalin: csak a szabadság vezet a székelység önazonosságának háborítatlan megéléséhez
Szili Katalin: csak a szabadság vezet a székelység önazonosságának háborítatlan megéléséhez

Csak a szabadság vezet a székelység önazonosságának háborítatlan megéléséhez, az identitás teljes körű megélése pedig megmaradásukhoz – hangsúlyozta Szili Katalin az MTI-hez hétfőn, a székely szabadság napján eljuttatott közleményében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit