Fotó: MTI/Kovács Attila
Nevetséges az Európai Parlament „magyargyűlölő” alelnökének a felvetése, amely szerint a BMW-nek Magyarország helyett Romániába kellene vinnie a beruházását, jól láthatóan teljes kudarc a hazánkban beruházó német vállalatok politikai zsarolása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
2023. július 19., 13:452023. július 19., 13:45
A tárcavezető a jemeni kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva
Úgy vélekedett, hogy egyes politikai erők zsarolni próbálják a hazánkban beruházó német vállalatokat, ez azonban teljes kudarcba fulladt, miután ezen cégek köre egyre gyarapszik, és az érintett társaságok nagy többségének kifejezetten harmonikus az együttműködése a kormánnyal. Kiemelte, hogy a BMW-gyár építése is a tervek szerint halad, a vállalat az elektromobilitási stratégiája rendkívül jelentős elemét hozza Debrecenbe.
de szerencsére nem rajtuk múlik ez, hanem a beruházói döntéseken, valamint a beruházók és a magyar kormány együttműködésén” – mondta. Majd aláhúzta, hogy „az említett hölgy, a német és a magyar baloldal mindenfajta igyekezete dacára” idén akár a tavalyi beruházási rekord kétszeresét is sikerülhet elérni.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a
Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.
Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.
Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.
Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.
szóljon hozzá!