Ezúttal 133 bíboros választ pápát
Fotó: Vaticannews.va
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
2025. május 06., 10:592025. május 06., 10:59
A cédulára a bíborosok tollal írják fel jelöltjük nevét, majd a papírdarabot ketté hajtják, és egyesével az oltárra állított szavazóurnához viszik. A szavazócédulát az előírások szerint nem kell apróra hajtogatni, és úgy kell az urnáig vinni, hogy a cédula a jól látható legyen. Az urnához érve a bíboros a cédulát ráhelyezi egy ezüst tányérkára, majd arról becsúsztatja a szavazóurnába.
Az egyes szavazási fordulók után után a három szavazatszámlálóból ketten egymás után kinyitják és csendben elolvassák a cédulára felírt nevet, a harmadik szavazatszámláló pedig hangosan bejelenti.
A konklávé szavazati adatai titkosak, de számtalan pápaválasztó beszámolt a választásokról, többek között Ferenc pápa, aki életrajzi könyveiben sok részletet elárult például a 2005-ös és a 2013-as konklávéról. Közismert, hogy a szavazások alatt több bíboros maga is jegyzi a eredményeket. A feljegyzéseket a konklávé után el kell égetni, de nem ritka, hogy később a sajtóhoz is eljutnak.
A kápolnában a bíborosok kijelölt helyét névtábla jelzi. Mindenki asztalán lesz jegyzetfüzet, íróeszköz, zsoltároskönyv és a konklávé szabályzata.
A bíborosok május 7-ét tűzték ki a konklávé kezdetének időpontjául, hogy megválasszák a világ 1,4 milliárd katolikusának új vezetőjét – közölte a CNN hétfőn vatikáni forrásokra hivatkozva.
Amikor elérkezik a kápolna lezárásának ideje, elhangzik az „extra omnes” kiáltás, ami szó szerint azt jelenti, hogy „mindenki kifelé”, akinek nincs dolga a konklávén. Ez a ceremóniamester, Diego Ravelli feladata lesz. A Sixtus-kápolnában csak a pápaválasztó bíborosok maradnak, és az ajtót kulcsra zárják.
Kisorsolnak három szavazatszámlálót, három revizort és három beteglátogatót, akik mobilurnával az esetleg gyengélkedés miatt a Szent Márta-házban maradó bíborosok szavazatait veszik fel és viszik át a Sixtus-kápolnába.
A konklávé elnöke Pietro Parolin bíboros, volt szentszéki államtitkár lesz. Sikeres pápaválasztás esetén az ő feladata megkérdezni majd latinul a megválasztott egyházfőtől, hogy elvállalja-e a szolgálatot, és milyen néven szeretné elfoglalni Szent Péter trónját.
(Van pápánk!) formulával, de a bíborosok egy része már nem tud latinul, ezért az egyeztetés nyelve az olasz és a többi világnyelv lesz.
A konklávé tolmácsolás nélkül zajlik.
Minden szavazási forduló után a cédulákat kilyukasztják, összefűzik és elégetik, és a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló fekete vagy fehér füst jelzi majd, hogy sikerült-e megválasztani az új pápát.
Ez lesz a XXI. század harmadik pápaválasztása. 1900-tól egyetlen pápaválasztás sem haladta meg a négy napot, ami 1978 októberében II. János Pál megválasztásához kellett.
A Vatikán területén kikapcsolják a mobilkapcsolatot a konklávé teljes idejére
Vatikánváros teljes területén kikapcsolják a mobiltelefonokhoz és más hasonló eszközökhöz szükséges jelet a május 7-én kezdődő konklávé teljes idejére – jelentette be a vatikáni kormányzóság hétfőn.
Az okostelefonok, táblagépek, számítógépek működtetéséhez szükséges telefonvonal és internetes hozzáférés nem lesz biztosított szerda délután három órától. Másfél órával azelőtt kapcsolják le, hogy a pápaválasztó bíborosok bevonulnak a Sixtus-kápolnába. A távközlési jelet csak azt követően állítják majd vissza, hogy a Szent Péter-bazilika központi erkélyén bejelentik az új egyházfő nevét.
Az intézkedés a pápai állam egész területére vonatkozik, még a harminc kilométerre levő Castel Gandolfo pápai rezidenciájára is, kivételt csak a hívek és turisták látogatta Szent Péter tér jelent.
Vatikán Állam kormányzósága így kívánja megakadályozni, hogy az új pápa megválasztása napjaiban bármilyen hír kiszivárogjon, vagy akármilyen telefonhívás, üzenet, hír megzavarja, illetve befolyásolja a konklávé menetét.
Ferenc pápa halála után 283 százalékkal nőtt a Konklávé című film megtekintéseinek száma a fizetős streaming platformokon – jelentette kedden a Variety című szaklap.
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szombaton – európai idő szerint vasárnap hajnalban – bejelentette, hogy az Egyesült Államok „nagyon sikeres támadást” hajtott végre három iráni nukleáris létesítmény, Fordo, Natanz és Iszfahán ellen.
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy éjszakai légicsapás során megölte az iráni Forradalmi Gárdának a Hamász palesztin terrorszervezettel való katonai koordinációért felelős parancsnokát.
Izrael újabb támadási hullámot indított Iránban – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szombaton.
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint „elképzelhetetlen és elfogadhatatlan” lenne a rendszerváltás Iránban.
Megérkezett péntek reggel Romániába 121 román állampolgár és családtagjaik, akiket a közel-keleti konfliktusövezetből menekítettek ki a hatóságok.
Ukrajnának továbbra is „teljesen indokolt” veszteségeket kell okoznia Oroszországnak a fokozódó agresszióval szemben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti beszédében.
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek – közölte Karoline Leavitt elnöki szóvivő.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.
Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.
szóljon hozzá!