Szerbia hazahívta budapesti követét

Diplomáciai konfliktus robbant ki Szerbia, illetve Magyarország, Bulgária és Horvátország között, miután a három utóbbi ország tegnap elismerte a független Koszovót.

Gazda Árpád

2008. március 20., 00:002008. március 20., 00:00

A budapesti külügyminisztérium máris elõterjesztést tett Sólyom László köztársasági elnöknek a diplomáciai kapcsolatok felvételérõl, tervek szerint pedig az ENSZ koszovói missziója alatt már most is mûködõ pristinai képviselet alakul majd át magyar nagykövetséggé. „Magyarország azt akarta, hogy békességben érjenek véget a március 15-i ünnepségek a magyarok lakta határon túli területeken, ezért hozta meg most a döntést” – indokolta az elismerés idõzítését Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár, aki szerint a magyar diplomácia azon dolgozott, hogy Budapest Szerbia szomszédjaival együtt ismerje el Koszovót. Ennek jegyében született meg a tegnapi magyar–bolgár–horvát közös nyilatkozat, amely rögzíti, hogy a három ország fenn akarja tartani a jószomszédi viszonyt Szerbiával, és érdekelt abban, hogy az ország az európai úton maradjon. A magyarországi parlamenti pártok üdvözölték a kormány lépését, amelyet egyúttal arra kértek: határozottan lépjen fel a vajdasági magyar kisebbség jogainak védelmében, mivel megnõtt a veszélye annak, hogy a közösség szerbiai nacionalisták célpontjává válik. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a délvidéki magyarság egyetlen tagjára nézve se legyen kedvezõtlen következménye; különben szerinte a szerbiai bûnüldözõ szervek felkészültek arra, hogy minden esetleges kilengést megakadályozzanak. Belgrád reakciója nem váratott sokáig magára: Szerbia tegnap este diplomáciai jegyzékben tiltakozott Koszovó elismerése miatt, és rosszallása jeléül hazahívta nagykövetét Budapestrõl és Zágrábból. „Ez a lépés kedvezõtlenül fog hatni a két ország közötti kapcsolatokra” – szögezte le közleményében budapesti szerb nagykövetség.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Meghaladja a harmincat a kijevi légicsapás halálos áldozatainak száma

Eddig 31 halálos áldozatot találtak meg Kijevben annak a többszintes lakóháznak a romjai alatt, amelyet csütörtökre virradóra rakétatalálat ért, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.

Meghaladja a harmincat a kijevi légicsapás halálos áldozatainak száma
2025. augusztus 01., péntek

Lavrov európai „Negyedik Birodalmat” vizionál az ukrajnai háború kapcsán

Németország és az Európai Unió teljes autoriter és militarista irányba sodródáik – állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov európai „Negyedik Birodalmat” vizionál az ukrajnai háború kapcsán
2025. augusztus 01., péntek

Bírálja Nicușor Dant a Zsidó Világkongresszus vezetője a fasiszta propaganda elleni törvény elleni fellépése miatt

A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.

Bírálja Nicușor Dant a Zsidó Világkongresszus vezetője a fasiszta propaganda elleni törvény elleni fellépése miatt
2025. augusztus 01., péntek

Washington: adja meg magát a Hamász!

A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.

Washington: adja meg magát a Hamász!
Washington: adja meg magát a Hamász!
2025. augusztus 01., péntek

Washington: adja meg magát a Hamász!

2025. augusztus 01., péntek

Trump egy héten belül megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy külföldi megbízottja, Steve Witkoff a következő napokban Oroszországba utazik, mivel az elnök az ukrajnai konfliktus befejezését szorgalmazza.

Trump egy héten belül megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról
2025. július 31., csütörtök

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása

A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása
2025. július 31., csütörtök

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét

Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét
2025. július 31., csütörtök

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok

Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot

Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot

2025. július 31., csütörtök

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra

Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra