Fotó: MTI/Balázs Attila
Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Szlovéniában is újrakezdik a koronavírus elleni oltást az AstraZeneca vakcinájával. A francia kormányfő, Szlovénia államfője és miniszterelnöke is a brit–svéd vakcinával oltatja be magát a pénteki nap folyamán. Miniszterelnökük az oltás további igénybevételére biztatta a lengyeleket.
2021. március 19., 08:192021. március 19., 08:19
Franciaország péntektől folytatja a koronavírus-elleni oltási programot az AstraZeneca-vakcinával, miután azt biztonságosnak és hatékonynak minősítette az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – jelentette be Jean Castex miniszterelnök.
– mondta a francia kormányfő a járványhelyzetről tartott csütörtök esti sajtótájékoztatóján.
Az Európai Gyógyszerügynökség szerint biztonságos és hatásos az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinája, ezért továbbra is ajánlják az alkalmazását.
Visszaállítják az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari társaság oltóanyagát az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezés oltási kampányába Németországban is. Jens Spahn egészségügyi miniszter csütörtök este úgy nyilatkozott, hogy már péntektől ismét oltanak az AstraZeneca vakcinájával. Kiemelte, nehéz, de helyes döntés volt a szérum alkalmazásának felfüggesztése. „Az államnak az oltási kampány szervezőjeként a legnagyobb gondossággal kell eljárnia, és átlátható módon tájékoztatnia kell az oltásra várókat a vakcinák körüli ügyekről” – mutatott rá.
Klaus Cichutek, az oltóanyagokért felelős szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (PEI) vezetője jelezte egyúttal, hogy
Elmondta, hogy Németországban már több mint 1,7 millió adagot adtak be az AstraZeneca-vakcinából, és 13 embernél – 12 nőnél és egy férfinál – lépett fel vérrögképződés az agyi vénákban az oltás beadása után. Valamennyien 20 és 63 év közöttiek, hárman meghaltak. A PEI vezetője hangsúlyozta, hogy az AstraZeneca-vakcina alkalmazása a trombózisos esetek ellenére nem jár vállalhatatlan egészségi kockázattal.
Vass Levente egészségügyi államtitkár a rendelkezésre álló adatok alapján arra számít, hogy az Európai Gyógyszerügynökség továbbra is engedélyezi az AstaZeneca oltóanyag használatát, dacára annak, hogy több uniós tagállam „túlzott elővigyázatosságból” felfüggesztette a vakcina beadás&
Szlovénia szintén folytatja az AstraZeneca-oltóanyag alkalmazását – közölte Janez Poklukar egészségügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kiemelte: miután az EMA megállapította, hogy az AstraZeneca-vakcina biztonságos és hatékony, értesítették az oltási központokat az oltás folytatásáról.
Spanyolország eközben csak jövő szerdától alkalmazza ismét az AstraZeneca brit–svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyagot. Carolina Darias egészségügyi miniszter elmondása szerint azért várnak a jövő hét közepéig, mert
Eddig a 18 és 55 év közötti korosztályt oltották az AstraZeneca vakcinájával, de már tervben volt a kibővítése 65 éves korig, amikor átmenetileg leállították a vakcina használatát, miután több országban, köztük Spanyolországban is jelentettek olyan eseteket, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében.
Az elmúlt 24 órában az AstraZeneca oltására előjegyzett mintegy 33 ezer személy mondta vissza az oltási időpontját – nyilatkozta kedden a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) elnöke.
Lengyelország nem tartozik azon országok közé, amelyek az előző napokban felfüggesztették az AstraZeneca oltóanyagának használatát, ám még az EMA döntése előtt, csütörtök délelőtt a lengyel kormányfői hivatal vezetője, Michal Dworczyk közölte: az utóbbi időben több, az oltásra már regisztrált lengyel visszahátrált.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
szóljon hozzá!