Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint még nem sikerült ellenőrzés alá vonni az eddigieknél sokkal fertőzőképesebb, nemrégiben azonosított új koronavírustörzset, ezért volt szükség a vasárnaptól azonnali hatállyal életbe léptetett jelentős szigorításokra Londonban és a környező angliai országrészekben.
2020. december 20., 14:402020. december 20., 14:40
Hancock a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a kormány péntek délután kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az új koronavírus-változat milyen gyorsan terjed, és ezt követte a szombati bejelentés arról, hogy Londonban és Délkelet-Anglia több más térségében az eddigi háromfokozatú járványkészültségi rendszert kiegészíti egy még szigorúbb, negyedik fokozat.
Ez vasárnap nulla órától ezeken a területeken érvénybe is lépett.
A kutatások azt mutatják, hogy az új variáns fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított változatokét.
A koronavírus-járvány megfékezésére kidolgozott, háromfokozatú angliai készenléti rendszer legmagasabb szintje lépett életbe szerdán Londonban és néhány környező megyében, miután az utóbbi időszakban jelentősen megugrott az új fertőződések száma.
Szigorú büntetések várnak a romániai sofőrökre, ha megsértik a közlekedési szabályokat Bulgáriában. A bírságokat az illető lakcímére küldik el a hatóságok.
Az európai törvényhozók megszavazták a légitársaságok bonyolult kézipoggyász-díjainak eltörlését és az iparág egészében a szabványosítás előmozdítását.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
szóljon hozzá!