Sojgu: a részleges mozgósítás keretében besorozott katonák közül 87 ezret vezényeltek a frontra

Sojgu: a részleges mozgósítás keretében besorozott katonák közül 87 ezret vezényeltek a frontra

Fotó: Kreml

Az oroszországi részleges mozgósítás keretében besorozott 300 ezer katonából 87 ezret vezényeltek eddig a harci övezetbe – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi online parancsnoki tanácskozáson.

MTI

2022. november 01., 15:192022. november 01., 15:19

„87 ezer embert vezényeltek a harci övezetbe, miután kiegészítő és harci kiképzést kaptak” – mondta Sojgu.

A tárcavezető szerint a mozgósítottak felkészítésben mintegy háromezer olyan kiképzőt alkalmaztak, akik harci tapasztalatokat szereztek a Moszkva által „különleges hadműveletnek” nevezett ukrajnai háború során. Mint mondta, a kiképzésen elsősorban a terepgyakorlatra, valamint a kommunikációs, navigációs és felderítő berendezések használatára összpontosítanak, a központokban harcjármű- és harckocsiszemélyzetet, tüzéreket, mesterlövészeket, drónirányítókat, elektronikus hadviselési szakembereket és másokat képeznek ki.

Sojgu ismételten felhívta a katonai körzetek és az északi flotta parancsnokainak figyelmét arra, hogy a mozgósítottakat a „különleges hadműveletben” már korábban részt vett egységekkel együtt kell bevetni. Azt állította, hogy a szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás elején tapasztalt hiányosságokat kiküszöbölték.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin elnöknek a részleges mozgósítást elrendelő parancsát, amely konkrétan 300 ezer ember behívására vonatkozott, teljesítették.

A védelmi tárca vezetője azt is elmondta, hogy kedden Oroszország 85 régiójában több mint 2700 sorozóbizottság kezdte meg a munkát. 120 ezer sorkatona kezdi meg az egyéves szolgálatot, akit Sojgu szerint nem fognak a frontra küldeni.

A háború menetéről szólva a miniszter annyit mondott, hogy az orosz fegyveres erők hatékonyan csökkentik az ukrán katonai potenciált a kritikus infrastruktúrára mért csapásokkal. Hozzátette, hogy az orosz fél ugyanakkor kimerítő intézkedéseket tesz az ukrán állampolgárok halálának megakadályozása érdekében.

Kijevet azzal vádolta meg, hogy ezzel szemben folytatja a civilek és a szociális létesítmények elpusztítását, a „terrorista akciókat”.

Kifogásolta, hogy az ukrán hadsereg nem hagy fel a zaporizzsjai atomerőmű, az evakuálási pontok és a humanitárius segélyek elosztási helyszíneinek ágyúzásával.

Sojgu szerint az orosz hadsereg az elmúlt két hét folyamán több mint 190 külföldi „zsoldost”, 74 harckocsit, 235 egyéb páncélozott járművet, két amerikai HIMARS rakétavetőt és 268 nagykaliberű gépfegyverrel felszerelt járművet semmisített meg.

korábban írtuk

Az orosz védelmi minisztérium a részleges mozgósítás lezárultáról számolt be
Az orosz védelmi minisztérium a részleges mozgósítás lezárultáról számolt be

Megszűnt a részleges katonai mozgósítással kapcsolatos minden tevékenység, beleértve a behívók előkészítését és kézbesítését – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése

Tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában fogadta el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Kalmár Ferenc jelentését a nemzeti kisebbségek kollektív jogairól. Kalmár Ferenccel a jelentés létrejöttének történetét, utóéletét jártuk körül.

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése
2024. április 12., péntek

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban

Iszlamista indíttatású terrormerénylet előkészítésének gyanújával tartóztattak le három fiatalkorút a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban – közölte pénteken a düsseldorfi főállamügyészség.

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban
2024. április 12., péntek

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni

A dél-ukrajnai Dnyipropetrovszk és Herszon megyében az energetikai infrastruktúrát támadták orosz drónok az éjszaka – közölték pénteken az ukrán hatóságok.

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni
2024. április 12., péntek

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban – tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt
2024. április 12., péntek

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás

Sulyok Tamás köztársasági elnök Klaus Iohannis román államfővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett csütörtökön a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón – tájékoztatott a Sándor-palota.

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás
2024. április 12., péntek

Nő a feszültség, Irán továbbra is Izrael „megbüntetésével” fenyeget – Izrael jelezte: megtorolja az esetleges támadást

Elkerülhető lett volna, hogy Teherán „megbüntesse” Izraelt a múlt heti, a damaszkuszi iráni konzulátus elleni halálos csapásért, ha a támadást elítélik az ENSZ-ben – közölte csütörtökön Irán ENSZ-képviselete.

Nő a feszültség, Irán továbbra is Izrael „megbüntetésével” fenyeget – Izrael jelezte: megtorolja az esetleges támadást
2024. április 12., péntek

Zelenszkij szerint még a nyáron meg kellene kezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával

„Helyénvaló” lenne az Európai Uniónak idén júniusban megkezdenie a tárgyalásokat Ukrajna csatlakozásáról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.

Zelenszkij szerint még a nyáron meg kellene kezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával
2024. április 11., csütörtök

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson

Oroszország nem vesz részt a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervéről Svájcban megrendezendő tanácskozáson – közölte Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtökön a Telegram-csatornáján.

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson
2024. április 11., csütörtök

Iohannis Zelenszkijnek: Románia határozottan támogatja Ukrajnát

Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy Vilniusban érdemi megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel, amelynek során megismételte, Románia határozottan támogatja Ukrajnát.

Iohannis Zelenszkijnek: Románia határozottan támogatja Ukrajnát
2024. április 11., csütörtök

Újabb izraeli irtóhadjárat indult a Hamász ellen, de még nem a Gázai övezet déli részén

Az izraeli hadsereg (IDF) hadműveletet indított a Gázai övezet középső részén az Hamász iszlamista terrorszervezet ellen – jelentette be a katonai szóvivő csütörtökön

Újabb izraeli irtóhadjárat indult a Hamász ellen, de még nem a Gázai övezet déli részén