Fotó: MTI/Soós Lajos
Megjelentek a nemzetpolitikai államtitkárság Szülőföldön magyarul programjának idei felhívásai, amelyek értelmében az eddigi 22 400 forintról 100 ezer forintra emelkedik a külhoni magyar gyerekek oktatási-nevelési támogatása – jelentette be Potápi Árpád János kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2023. április 11., 14:302023. április 11., 14:30
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kifejtette: az alapvető nemzetpolitikai és nemzetstratégiai célokat a háború okozta nehéz gazdasági helyzetben sem adják fel, az anyanyelvi oktatás minden külhoni régióban a közösség megmaradásának garanciája. Rámutatott: a támogatásról még az első Orbán-kormány idején döntöttek, és a státustörvény alapján a 2002/2003-as tanévtől biztosítják a közoktatás területén a nevelési, oktatási, valamint a tankönyv- és taneszköz támogatást, illetve a felsőoktatásban a hallgatói juttatást.
A támogatás összege eddig 22 400 forint volt, ez most 100 ezer forintra emelkedik. A juttatást mindig az adott tanév után folyósítják, azt még idén, a tervek szerint augusztus-szeptemberben megkapják az érintett családok.
A támogatást azok az erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, horvátországi és muravidéki bölcsődések, óvodások, általános és középiskolás diákok, valamint főiskolai és egyetemi hallgatók kaphatják, akik szülőföldjükön magyar nyelvű oktatásban, illetve nevelésben vesznek részt.
A felhívások elérhetőek keddtől a www.kulhonimagyarok.hu és a www.bgazrt.hu honlapokon.
Közlése szerint a külhoni partnerek lebonyolítóként vesznek részt a programban. Minden régióra külön felhívást hirdetnek, amely tartalmazza azt a címet, ahová a kérelmet el kell juttatni.
– jelezte a nemzetpolitikai államtitkár. Hozzátette: a korábbi 4 hét helyett most 6 hét áll rendelkezésre a benyújtásra. Az elbírálást követően a támogatás folyósítása banki átutalással történik. Ismertette: a 2021/2022-es tanévben 211 246 gyermek és fiatal részesült a támogatásban.
Potápi Árpád János felidézte, 2010-től az óvodások számára is biztosítják a támogatást, amelyet 2021-ben a bölcsődések számára is megnyitottak és hallgatói támogatás összegét is 22 400 forintra növelték.
A nemzetpolitikai államtitkár beszámolt arról is, hogy a bölcsődétől a felsőoktatásig támogatják a külhoni magyar oktatási hálózatot. 50 magyar középiskola, kollégium és szórványkollégium, 8 külhoni magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény, magyar kar működtetéséhez nyújtanak állandó támogatást – ismertette.
A Nemzeti Újrakezdés Program keretében segítik az oktatási fejlesztések, programok, rendezvények megvalósítását, ami évi több mint 300 tevékenységet jelent.
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program révén csaknem 900 óvoda és bölcsőde épül, jön létre, illetve újul meg a külhonban.
A tematikus évek keretében számos módszertani fejlesztést valósítottak meg a külhoni oktatási intézményekben, különböző felhívásokat hirdettek a diákok számára, a Miénk a város keretében idén közel 1500 gyerek játszott - sorolta.
Péter apostol sírjánál kezdődik, majd a Szent Péter téren folytatódik XIV. Leó jelképekben gazdag beiktatási szertartása, amely politikai találkozókra is lehetőséget ad vasárnap.
Romániai idő szerint szombaton 11 óráig több mint 270 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Nem kívánta kommentálni a Krónika kérdésére az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS) azt az értesülést, miszerint Romániának a vízummentességi programból való kizárásához hozzájárult a tavalyi elnökválasztás eredményének érvénytelenítése.
Romániai idő szerint pénteken 21 óráig több mint 200 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójának első napján – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
A szemben álló felek ezer-ezer fős hadifogolycserében állapodtak meg Isztambulban, az orosz-ukrán tárgyalásokon – jelentette be Vlagyimir Megyinszkij, az orosz küldöttség vezetője pénteken, a tárgyalások befejezése után az orosz sajtónak.
13 óra környékén meghaladta az 50 ezret a külföldi szavazókörökben urnákhoz járuló román állampolgárok száma, így a 3139 levélvokssal együtt már 55 ezerhez közelített a szavazatok száma.
A tavalyi elnökválasztás érvénytelenítéséhez kapcsolódó botrány is hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok kizárta Romániát a vízummentességi rendszerből.
Az izraeli hadsereg csütörtökön fokozta a Gázai övezetben folyó hadműveleteket, amelyek során több mint 100 ember halt meg, miközben Donald Trump amerikai elnök „szabadságövezet” létrehozását javasolta az enklávéban.
Romániai idő szerint csütörtökön 22 órakor megnyílt az első külképviseleti szavazóhelyiség az új-zélandi Aucklandben, és ezzel elkezdődött a külföldi szavazás az elnökválasztás második fordulójában.
Ukrajna Rusztem Umerov védelmi miniszter vezetésével küld delegációt Isztambulba, hogy pénteken tárgyalásokat folytasson az orosz féllel – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtöki ankarai sajtótájékoztatóján.
szóljon hozzá!