Fotó: Youtube
Peking „komoly figyelmeztetésnek” szánta az elmúlt napokban megrendezett tengeri hadgyakorlatát Tajvan függetlenségre törekvő politikusainak és külföldi támogatóiknak – jelentette ki a kínai államtanács tajvani ügyekkel foglalkozó irodájának szóvivője szerdán.
2023. április 12., 14:512023. április 12., 14:51
Csu Feng-lian szerint a kínai hadsereg ellenlépései a Tajvani-szorosban és a környező vizeken szükségesek voltak a nemzeti szuverenitás és a területi integritás védelme érdekében. Mint mondta, a Tajvanon kormányzó Demokratikus Haladó Párt (DPP) függetlenségre törekvő provokációi jelentik a legnagyobb veszélyt a Tajvani-szoros békéjére és stabilitására.
Viszont hangsúlyozta, hogy semmilyen tekintetben nem volt céljuk a tajvani honfitársak megfélemlítése.
„Caj Jing-ven veszélybe sodorta Tajvant. Caj Jing-ven szinte teljesen az Egyesült Államok oldalára állt, és ezzel viharos tengerre sodorta Tajvant” – fogalmazott a szóvivő.
Ugyancsak szerdán a tajvani védelmi tárca közölte, hogy bár az elrettentést szolgáló hadgyakorlatnak vége, az elmúlt 24 órában 35 kínai katonai repülőgépet és 8 kínai hadihajót észleltek a környező légtérben, illetve vizeken.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
szóljon hozzá!