Angliában 20 százalékkal magasabb az alakohol miatti elhalálozás 2019-hez képest
Fotó: Haáz Vince
A pandémia első évében több mint 7400-an haltak meg túlzott alkoholfogyasztás következtében Angliában és Walesben.
2021. május 07., 12:292021. május 07., 12:29
A brit statisztikai hivatal által közzétett adat húsz százalékkal magasabb a 2019-es évhez képest. A jelenség a 2020 márciusában bevezetett karantén idején vált ennyire intenzívvé: a legtöbb, alkohol miatti haláleset a hosszú távú függőség következményében történt.
Szakemberek szerint a folyamat több tényező eredménye: a
Az alkohol miatti elhalálozások 80 százalékát az alkoholos májbetegségek, 10 százalékát az alkoholfogyasztás miatti rendellenes viselkedések okozták, 6 százalékban pedig alkoholmérgezés miatt történtek. A kimutatások szerint a szegényebb térségben élő angliai férfiak négyszer jobban ki vannak téve az alkohol miatti elhalálozásnak, mint a gazdagabb régiókban élő társaik.
A brit statisztikai hivatal 2020-ra vonatkozó adataiból az is kiderül, hogy
Egy nemrég közzétett tanulmány szerint – a megnövekedett alkoholfogyasztás mellett – a karanténidőszak alatt a britek kevesebb gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak, illetve kevesebbet is mozogtak. Az is kiderül, hogy a nők körében is megnőtt a szeszes italok fogyasztása, a férfiak azonban ezt a nagyobb mennyiségben vitték szervezetükbe – számolt be a Digi24 hírportál.
Az alkoholeladás Nagy-Britannia területén 67 százalékkal nőtt az országos karantén elrendelése előtti időszakhoz képest.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!