Gyanakvó. Kaja Kallas EU-s külügyi főképviselő szerint Oroszország tűzszüneti feltételei azt bizonyítják, hogy nem érdekelt a fegyverszünetben
Fotó: Európai Tanács
Az Oroszország által a tűzszünethez szabott feltételek azt bizonyítják, hogy valójában nem akar békét, mert olyan követelményeket támaszt, amelyek az ő háborús céljai megvalósítását jelentenék – jelentette ki Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.
2025. március 17., 11:582025. március 17., 11:58
Kaja Kallas az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve üdvözölte az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti szaúd-arábiai tárgyalások eredményét .
„Széles politikai támogatás van e kezdeményezés mögött, ami jó dolog. De rengeteg részletet kell még kidolgozni. A tanács világosan kijelentette, hogy gyorsan kell cselekednünk, és ezt is tesszük. A javaslat már figyelembe veszi azokat az országokat, amelyek együtt kívánnak működni ebben az ügyben” – jelentette ki.
Oroszország garanciákat fog kérni arra, hogy a NATO kizárja Ukrajna tagságát, és hogy Ukrajna semleges marad bármilyen békemegállapodásban – mondta egy orosz külügyminiszter-helyettes.
Kallas a Közel-Kelettel kapcsolatban elmondta, hogy
Hozzátette, hogy folytatni kell a szankciók feloldását, mert segíthet csökkenteni a káoszt, különösen alapvető szolgáltatások, például banki rendszerek biztosításával. Az új átmeneti alkotmányának elfogadását pozitívan értékelte, de hangsúlyozta, a szíriai társadalom minden csoportjának bevonását a folyamatba.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a
Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.
Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.
Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.
Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.
szóljon hozzá!