Fotó: Facebook/Nicola Sturgeon
Őrizetbe vették vasárnap Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnököt a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) korábbi vezetőjét a párt finanszírozásának ügyében hosszabb ideje folyó rendőrségi vizsgálat keretében. Sturgeont néhány órával később, vádemelés nélkül szabadlábra helyezték, de a rendőrség közölte, hogy a vizsgálat folytatódik.
2023. június 11., 19:492023. június 11., 19:49
2023. június 11., 20:142023. június 11., 20:14
A skóciai rendőrség (Police Scotland) vasárnapi közleményében csak annyi szerepel, hogy az SNP-vizsgálat ügyében egy 52 éves nőt vettek őrizetbe, de az összes brit médiaorgánum, köztük a BBC közszolgálati médiatársaság egyértelmű és egybehangzó értesülése szerint Nicola Sturgeonről van szó. Ezt nem sokkal később Sturgeon szóvivője is megerősítette. Tájékoztatása szerint Nicola Sturgeon vasárnap, előzetes egyeztetés alapján, „meghallgatás céljából” megjelent a rendőrségen, ahol őrizetbe vették és kihallgatták a Branchform művelettel összefüggésben.
Néhány hete a volt skót kormányfő férjét, Peter Murrellt, az SNP volt pénztárnokát és pártigazgatóját is őrizetbe vették ugyanebben az ügyben, és még aznap szabadlábra helyezték, de rendőrség annak idején hangsúlyozta, hogy Murrell szerepének kivizsgálása folytatódik.
Indoklásában több okot is felsorolt – köztük elsősorban azt, hogy megítélése szerint túlságosan „polarizált” vélemények alakultak ki róla a választók körében –, de azt nem említette, hogy lemondásának köze lenne a Skót Nemzeti Párt finanszírozása ügyében folyó vizsgálathoz. Azóta utódját is megválasztották és beiktatták Humza Yousaf, az SNP-kormány volt egészségügyi minisztere személyében.
Az SNP elsődleges politikai programja Skócia függetlenné válása. Erről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel. A skóciai népszavazás újbóli kiírása azonban a brit EU-tagságról 2016-ban tartott referendum óta ismét folyamatosan napirenden van, miután országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt. A Skót Nemzeti Párt azóta rendszeresen hangoztatja, hogyelengedhetetlenné vált az újabb függetlenségi népszavazás, mivel Skóciát egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére London „kiszakította” az Európai Unióból.
Yousaf legutóbb éppen a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorába jelentette ki, hogy az SNP elsődleges politikai programja továbbra is a skót függetlenség, és a párt a jövőre esedékes brit parlamenti választások kampányának középpontjába is ezt állítja.
A végzős diákok rokonai gyűltek össze az egyik stadionban tartott rendezvényen, amelyet megzavartak a tüntetők. Több európai nagyvárosban is folytatódtak a palesztin-párti megmozdulások, amelyeken önálló palesztin állam létrehozását követelték.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
Ukrajna képes lesz hatástalanítani az orosz offenzívát, ha szövetségesei növelik a fegyverszállításokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.
szóljon hozzá!