Tenni kell. Orbán Viktor szerint a béke magától nem jön el, béke akkor lesz, ha valaki megcsinálja
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Európának többet kellene tennie a békéért az európai emberek véleménye szerint – erről Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszélt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2024. július 05., 10:402024. július 05., 10:40
Orbán Viktor kifejtette: mindenfajta felmérést lehet olvasni, miután Európa úgy döntött, hogy „bevonódik” Ukrajna oldalán a háborúba. A háborúról való beszéd és felmérés is a háború részei, tehát manipuláltak vagy legalábbis nehezen tud hinni nekik – mutatott rá.
A miniszterelnök felidézte berlini, római és párizsi látogatását, amelyek a magyar uniós elnökség előkészítését célozták, majd a kijevi útját, amelyeken nemcsak politikusokkal, döntéshozókkal beszélt, hanem átlagemberekkel is.
Kifejtette, hogy két dolgot lát: egyrészt van egy morális nyomás, az emberek úgy érzik, Európa a békéről szólt eddig. Ezért
A másik, amit tapasztalt, hogy az emberek aggódnak a háború Európai gazdaságra gyakorolt hatása miatt – közölte a kormányfő.
Orbán Viktor leszögezte: a béke magától nem jön el, béke akkor lesz, ha valaki megcsinálja.
Orbán Viktor hangsúlyozta,
A kormányfő azt mondta: fel tudja viszont tárni a helyzetet, hogy melyik fél meddig tud elmenni, és ha ezt feltárta, akkor utána a 27 európai uniós tagállam vezetője döntést hozhat, azt követően pedig az arra feljogosítottak fognak majd tárgyalni. De ez még nagyon messze van, a békéhez vezető útnak csak az első lépéseit tudjuk megtenni – fogalmazott.
Orbán Viktor elmondta:
A kormányfő arról is beszélt: a franciaországi parlamenti választás nemcsak a frakciók számát vagy létszámát befolyásolja az Európai Parlamentben, hanem egész Európa jövőjét.
Kifejtette:
„Ráadásul, ha jól látom, nem is kicsit, hanem nagyon, ha az első fordulót jól értelmezzük” – fogalmazott Orbán Viktor.
Értékelése szerint egy olyan jelentőségű esemény történik Franciaországban, egy olyan változás lesz, ami azonnal hatást gyakorol majd az egész kontinensre. Nemcsak Brüsszelre, hanem a magyar-francia kapcsolatokra is – fűzte hozzá Orbán Viktor.
A miniszterelnök
Akkor lesz egy listánk, és akkor láthatják, hogy nem a levegőbe beszéltem – utalt korábbi kijelentésére, miszerint a harmadik, majd a második legnagyobb erő akarnak lenni az Európai Parlamentben.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
szóljon hozzá!