Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Az Európai Unió alapgondolata jó, Magyarország nem akarja otthagyni az európai közösséget, hanem át akarja venni a politikai irányítást Brüsszelben, el akarja foglalni az uniót – jelentette ki a miniszterelnök a Hír TV Napi aktuális műsorának adott interjúban csütörtök este.
2023. december 21., 22:522023. december 21., 22:52
Orbán Viktor azt mondta, az európai népek együttműködése, közös piac kialakítása, egymás erősségeinek összeadása, gyengeségeink orvoslása közösen, mind jó gondolatok, jól szolgálhatják Magyarország érdekeit.
Nekünk nem ilyen Brüsszel kell, hanem olyan, amely kiáll a nemzetek megbecsülése, szuverenitása mellett, hagyja, hogy az országok a saját kulturális hagyományaik alapján eldöntsék, miként kívánnak élni. Szabályozza a piacot, de nem akarja megmondani, hogy éljen egy lengyel, egy magyar vagy egy portugál – tette hozzá.
Győzni kell a következő európai parlamenti választáson és át kell venni Brüsszel politikai irányítását – jelentette ki a miniszterelnök.
Bíróság elé állítanak kedden öt belga fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy román kamionost – írja a namuri ügyészség hétfői közleménye szerint az AFP.
Az Egyesült Államok becslése szerint Izrael elegendő katonát gyűjtött össze a Gázai övezet legdélibb városának, Rafahnak a környékén ahhoz, hogy a következő napokban teljes körű inváziót indítson.
Kijevbe érkezett kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhúzódó ukrajnai háborúra és a NATO-val való esetleges jövőbeni konfrontációra való felkészülést alapozta meg azzal, hogy leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert, és Andrej Belouszovot nevezte ki a helyére.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter.
Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelntése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága hétfőn.
Folynak a harcok a Harkivi területen található Vovcsanszkért, az ukrán csapatok megpróbálják elhárítani Oroszország kísérletét a város elfoglalására – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara hétfőn.
Több nagy amerikai egyetemen palesztinpárti tüntetők zavarták meg a diplomázó hallgatók záróünnepségét vasárnap és szombaton, New Yorkban a Manhattan hidat zárták le részlegesen a tiltakozók.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
szóljon hozzá!