Szijjártó Péter a külföldre menekült olimpikonokról készült grafikonnal illusztrálta bejegyzését
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Hatvanöt évvel ezelőtt „hiába harsogta a sajtószabadság ikonja, a Szabad Európa Rádió a magyar médiatörténet talán legsúlyosabb fake newsát, hogy mindjárt itt a segítség, ma már tudjuk a fájdalmas igazságot: senki nem jött segíteni, cserben hagytak minket” – közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
2021. október 23., 13:062021. október 23., 13:06
2021. október 23., 13:082021. október 23., 13:08
Szijjártó Péter az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékező bejegyzésében hangsúlyozta, a magyarok hősként szálltak szembe a kommunista diktatúra elképesztő túlerejével, a küzdelem tétje pedig a szabadság volt.
– fejtette ki. Kiemelte, „elvesztettünk tíz- és százezreket: azokat, akik hősi halált haltak, azokat, akiket örök életükre megnyomorítottak, azokat, akik menekülni kényszerültek és azokat is, akik nem térhettek haza”. „Sok olyan nemzeti hős is erre a sorsra jutott, aki sportolóként szerzett dicsőséget és örömet a nemzetnek a nehéz és szomorú években” – emlékeztetett Szijjártó Péter.
Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok húztak szerelést távoli tájakon – folytatta –, de akárhol versenyeztek is, büszkék maradtak magyarságukra. „Góljaik, győzelmeik pillanatnyi felüdülést és reményt adtak az itthoniaknak. Már amennyiben persze tudomást szerezhettek róla” – írta a miniszter, aki bejegyzését úgy zárta: „Tisztelet a hősöknek, szégyen a cserbenhagyókon, éljen a szabad Magyarország!”.
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
szóljon hozzá!