Fotó: Facebook/Novák Katalin
Elkezdődhet a jövőre esedékes magyarországi pápalátogatás előkészítése, miután a katolikus egyházfő magánaudienciáján megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás – mondta el a köztársasági elnök csütörtökön Rómában a közmédiának.
2022. augusztus 25., 15:052022. augusztus 25., 15:05
2022. augusztus 25., 16:432022. augusztus 25., 16:43
Novák Katalin közölte, hogy 40 perces magánaudiencián járt a katolikus egyházfőnél. A találkozónak három fő témája volt: a jövő évben esedékes magyarországi pápalátogatás, az ukrajnai háború és a családok támogatása.
A köztársasági elnök elmondta, hogy a találkozón átadott egy hivatalos meghívólevelet Ferenc pápának, és kérte, hogy jövőre látogasson el Magyarországra.
– tette hozzá.
Az államfő azt mondta, hogy a szentatya jövő tavasszal érkezhet Magyarországra. Novák Katalin a találkozó második témájára, az ukrajnai háborúra térve ismertette: Ferenc pápával megállapították, hogy „közös érdek” a mielőbbi béke.
– hangoztatta az államfő. Novák Katalin hangsúlyozta: a magyarok is a béke érdekében szólalnak fel és azt szeretnék, hogy mielőbb véget érjen az orosz-ukrán háború. Szavai szerint csütörtöki látogatása a béke iránti elköteleződésünket erősítette meg.
A köztársasági elnök elmondta, hogy a pápával hosszan beszéltek a családok támogatásáról, a magyar családpolitikáról. Arról, hogy „mi Magyarországon mi mindent tettünk azért, hogy jó legyen gyereket vállalni, gyereket nevelni” – mondta, kiemelve, hogy ezt a szentatya is nagyra értékeli.
Úgy folytatta, hogy hosszasan beszéltek Ferenc pápával a hagyományos családi értékek, a hagyományos családmodell megőrzése melletti kiállás fontosságáról, „főleg most, amikor oly sokan támadják ezeket a hagyományos értékeket”.
„Ferenc pápa is mindenkor kiáll a hagyományos családi értékek mellett” – fogalmazott Novák Katalin. A köztársasági elnök elmondta, Ferenc pápa azt is hangsúlyozta, hogy szükség van női vezetőkre a világban.
A katolikus egyházfő egyúttal arra bátorította őt, hogy női államfőként, amikor csak lehetősége van, álljon ki a békéért – ismertette Novák Katalin, aki kitért rá: a szentatya áldását is magáénak tudhatja és – mint mondta – „ezt az áldást viszem haza a magyar embereknek”.
Hozzáfűzte: a találkozón szóba került Magyarország segítsége az üldözött keresztények számára, amely missziót „szándékunkban áll folytatni”. A Vatikán támogatja ezt a magyar szándékot – jelezte az államfő.
A hímzett papi stóla
Fotó: Facebook/Novák Katalin
Novák Katalin látogatása alkalmából ajándékkal is készült, amely megmutatja a magyar kultúra gazdagságát, a hagyomány iránti tiszteletet, miközben a Szentatya viseletének része is lehet.
A stólában képletesen ott van Magyarország, hiszen a motívumok a legismertebb kalocsai, békési szűcs, nógrádi palóc, matyó, sióagárdi és az úgynevezett úri díszítés világát tükrözik. Az utolsó öltéseket magam készítem, Anna iránymutatása alapján. Köszönöm, hogy ezt a valóban szeretettel átszőtt ajándékot elkészítették, büszkén adom majd át holnap” – olvasható a köztársasági elnök Facebook-bejegyzésében.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin közel egy órán át telefonáltak az ukrajnai rendezésről, de Oroszország nem enged a céljaiból – közölte a The Guardian szerint Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.
Autóból az utcán tartózkodókra nyitott tüzet egy fegyveres Chicagóban, négyen meghaltak, és 14-en megsebesültek – közölték az amerikai nagyváros hatóságai csütörtökön.
Jövő heti plenáris ülésének hétfői munkanapán vitát tarthat, csütörtökön pedig szavazhat az Európai Parlament Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen beadott bizalmatlansági indítvány ügyében – közölte az RTBF
A Hamász nyitott a gázai tűzszünetre, de egyelőre nemet mondott az Egyesült Államok által támogatott fegyvernyugvási tervre, mivel a születendő megállapodásnak a háború teljes lezárását kell eredményeznie – közölte az iszlamista fegyveres szervezet.
szóljon hozzá!