Fotó: Kiss Gábor
Normatív alapú támogatást kaphat a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program a jövőben - erről Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere beszélt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt szerdán, Budapesten.
2017. november 22., 19:152017. november 22., 19:15
2017. november 22., 19:262017. november 22., 19:26
A tárca vezetője kiemelte: 2013 óta 190 ezer magyar fiatal találkozott magyar fiatalokkal a program keretében, azaz vagy anyaországi iskolából utaztak ki, vagy külhoni magyar területekről érkeztek ide diákok. Rámutatott: a 7. osztályos diákoknak már mintegy a fele el tud jutni így külhoni magyar közösségekhez, s a cél, hogy ne legyen olyan diák, aki úgy végzi el az általános iskolát, hogy nem járt határon túli magyar közösségnél.
Balog Zoltán beszámolt arról az elképzelésről, hogy normatív alapon kapnák az iskolák a forrásokat, amit erre szánnak, s ha nem utaznak ki a diákok, akkor azt vissza kellene fizetni. A tárca vezetője egyúttal szigorú elszámolást is ígért.
Ez lehetőséget ad arra, hogy bárki a Kárpát-medencéből korlátozás nélkül tanulhasson egy másik nemzetrész felsőoktatási intézményében. Kitért arra is, hogy a Makovecz-program erre plusz lehetőséget biztosít, s az elmúlt időszakban több mint 300 diák kapcsolódott be a programba a külhoni területekről. Balog Zoltán elmondta:
mint mondta, csak olyan programok kaphatnak engedélyt, amelyekre a külhoni magyar területeknek valóban szüksége van, és amelyek nem jelentenek rossz konkurenciát. Újdonságként említette, hogy a pedagógusképzésnél első ízben fordult elő, hogy közös uniós forrású programokat hirdetnek a határon túli magyar szervezetekkel.
Azt szeretnék, ha valaki gyermekének magyar állampolgárságot kezdeményez, és megkapja a dokumentumokat, akkor azt az utalványt is megkapja, amivel az anyasági támogatást felveheti - közölte. A miniszter kitért arra is, legfontosabb szövetségeseik az egyházak. Mint mondta, két év alatt az egyházi személyek jövedelem-kiegészítését megduplázták.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
szóljon hozzá!