A GeoConfirmed szakemberei által megjelölt becsapódási hely
Fotó: Twitter/GeoConfirmed
Az ukrajnai háború kitörése után civil szakemberek által alapított, GeoConfirmed nevű platform elemzői szerint hétfőn Románia területén csapódott be egy, a határ túloldalán véghez vitt támadásokban bevetett orosz drón. Mindez megerősíti az ukrán hatóságok állításait, melyeket vehemensen cáfolnak a román állami vezetők.
2023. szeptember 06., 12:312023. szeptember 06., 12:31
2023. szeptember 06., 13:232023. szeptember 06., 13:23
A műholdas és egyéb nyílt forrású képeket elemző GeoConfirmed önkéntes szakemberei szerint hétfőn beazonosítottak egy orosz drónt, amely Románia területén zuhant le. A nemzetközi szervezet – mely célja többek között a valós történések feltárása, a nyomozások elősegítése és a félretájékoztatás elleni fellépés – több olyan fényképet közzétett, melyek kielemzése arra a következtetésre juttatta őket, hogy az ukrajnai Izmajil Duna-parti kikötőjét ért hétfői orosz támadások során egy támadó drón román földön zuhant le. Az elemzők szemtanúkra is hivatkoznak, illetve egy videófelvételre, melyen a drón felrobbanása látható.
„A lezuhanás becsült területe: a folyó román partja, 45.328864, 28.803601 körül” – osztották meg a helymeghatározási koordinátákat.
Fotó: Twitter/GeoConfirmed
Mindez az ukránok állítását támasztja alá. Amint arról beszámoltunk, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn azt nyilatkozta: a kijevi hatóságok fényképekkel tudják bizonyítani, hogy egy ukrán dunai kikötő elleni orosz támadás során Románia területére zuhant és felrobbant egy orosz drón.
Egyetlen drón, drónalkatrész vagy más katonai eszköz alkatrésze sem zuhant Románia területére az ukrán katonai kikötők elleni orosz dróntámadások során – jelentette ki kedden a luxemburgi miniszterelnökkel közös nagysinki sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis államfő.
Iohannis kifejtette, hogy a hadsereg teljes ellenőrzése alatt tartja az ország területét, és megnyugtathatja a lakosságot: Romániát semmilyen formában nem érintették az orosz támadások. „Ám azt valóban aggasztónak tartjuk, hogy ezek a támadások a román határtól mindössze 800 méterre, tehát hozzánk nagyon-nagyon közel zajlanak. De éberek vagyunk, óvatosak vagyunk, és a NATO védelmét élvezzük” – nyilatkozta az államfő. Emlékeztetett arra, hogy Románia rendkívül erős biztonsági garanciákat élvez, „a legerősebbeket a történelme során”.
Elmondta, hogy Romániának van forgatókönyve arra az esetre is, ha a területét érintenék az orosz támadások. „Mindenki tudja, hogy mi a teendője. Ez nem nyilvános információ, de azt elmondhatom, hogy igen, minden lehetőségre van egy forgatókönyvünk” – fogalmazott Iohannis.
Egyetlen drón, drónalkatrész vagy más katonai eszköz alkatrésze sem zuhant Románia területére az ukrán katonai kikötők elleni orosz dróntámadások során – jelentette ki kedden nagysinki sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis államfő.
Egyébként a román határ melletti ukrán célpontok elleni orosz támadások szerdára virradóra is folytatódtak. A román oldalon, Chilia Veche, Plauru településen lakók videókat, fényképeket is készítettek az ukrajnai Kilija kikötőjét ért támadásokról, a füstfelhőről. Plauru lakói úgy fogalmaztak: hiába vannak román földön, nem érzik biztonságban magukat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhúzódó ukrajnai háborúra és a NATO-val való esetleges jövőbeni konfrontációra való felkészülést alapozta meg azzal, hogy leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert, és Andrej Belouszovot nevezte ki a helyére.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter.
Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelntése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága hétfőn.
Folynak a harcok a Harkivi területen található Vovcsanszkért, az ukrán csapatok megpróbálják elhárítani Oroszország kísérletét a város elfoglalására – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara hétfőn.
Több nagy amerikai egyetemen palesztinpárti tüntetők zavarták meg a diplomázó hallgatók záróünnepségét vasárnap és szombaton, New Yorkban a Manhattan hidat zárták le részlegesen a tiltakozók.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Harkiv megyei Hatiscse, Kraszne, Morohovec és Olijnikove településeket, miközben öt frontszakaszon sikerült előre nyomulnia az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A végzős diákok rokonai gyűltek össze az egyik stadionban tartott rendezvényen, amelyet megzavartak a tüntetők. Több európai nagyvárosban is folytatódtak a palesztin-párti megmozdulások, amelyeken önálló palesztin állam létrehozását követelték.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
szóljon hozzá!