Képünk illusztráció
Fotó: Filep Zsombor
Kisebbségbe kerülhetnek a katolikusok és az evangélikusok Németországban az idén egy kedden ismertetett előrejelzés szerint.
2022. április 12., 12:162022. április 12., 12:16
A Németországban előforduló világnézetekkel a Giordano Bruno közhasznú alapítvány (Giordano Bruno Stiftung – gbs) szervezeti keretében foglalkozó társadalomtudományi kutatócsoport (Forschungsgruppe Weltanschauungen in Deutschland – fowid) becslése szerint az idén áll elő évszázadok óta először, hogy
Tavaly év elején a német lakosság 51 százaléka volt római katolikus vagy protestáns, 1990-ben pedig még 72 százalék volt ez az arány. A csökkenő tendencia már hosszú ideje megfigyelhető, de az utóbbi hat évben a korábban feltételezettnél erősebben gyorsult – mondta a Der Spiegel című hírmagazin beszámolója szerint Carsten Frerk, a fowid kutatója, kiemelve, hogy
Az egyházak hivatalosan csak nyáron teszik közzé a legfrissebb, 2021 végére vonatkozó adatokat. A legutóbbi kimutatások szerint 2020 végén 22,2 millió római katolikus és 20,2 millió protestáns élt az országban. Számuk tavaly év végére 21,8 millióra, illetve 19,7 millióra csökkenhetett.
A két nagy keresztény egyház befolyásának csökkenése több tényezőnek tulajdonítható. A társadalom elöregedése mellett szerepe van például az adóoptimalizálási törekvéseknek, hiszen a katolikusok és a protestánsok jövedelmének egy részét az állam egyházi adó formájában elvonja és az adott egyháznak utalja, ezt pedig az egyházi tagság megszüntetésével lehet megakadályozni.
amelyek során a többi között kiderült, hogy egyedül a München-Freising egyházmegyében 1945 és 2019 között legalább 497 gyermek, illetve fiatalkorú sérelmére követtek el szexuális bűncselekményeket.
Ugyanakkor mivel több millióra tehető a kisebb keresztény közösségek, köztük a szabadegyházak és az ortodox keresztény irányzatokhoz tartozó közösségek tagjainak száma, a keresztények aránya továbbra is 50 százalék felett van Németországban – emelte ki a Der Spiegel a hírportálján közölt összeállításban.
Oroszország fenyegetésnek tekint minden olyan tervet, amely a NATO állandó haditengerészeti jelenlétére irányul a Fekete-tengeren, tekintettel a szövetségnek az ukrajnai konfliktusban való részvételére – közölte a Kreml csütörtökön.
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.
Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.
„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
Súlyos biztonsági hibák és mulasztások vezettek ahhoz, hogy több mint egy generáció óta először lőttek rá egy amerikai elnökre vagy volt elnökre – derül ki a szombati, Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet körülményeinek vizsgálatából.
Megértek a túszalku feltételei – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austinnal, az Egyesült Államok védelmi miniszterével éjszakai telefonbeszélgetésükön az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentése szerint
Az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosság számára a koronavírus elleni vakcinák beszerzésére vonatkozó vételi szerződésekhez – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)