Nem hajlandó bocsánatot kérni a magyaroktól az elképesztő vádakat megfogalmazó szlovák külügyminiszter

Nem bánta meg. Rastislav Kácer szerint ő a „konkrét” magyar politikát bírálta •  Fotó: Facebook/Rastislav Kácer

Nem bánta meg. Rastislav Kácer szerint ő a „konkrét” magyar politikát bírálta

Fotó: Facebook/Rastislav Kácer

Nem hajlandó Bocsánatot kérni Rastislav Kácer szlovák külügyminiszter azon kijelentéséért, miszerint Magyarország Szlovákia területi integritását fenyegeti.

Krónika

2023. február 10., 07:382023. február 10., 07:38

A minisztert az őt a tisztségre jelölő párt elnöke, Igor Matovic szólította bocsánatkérésre.

„Külügyminiszterré neveztek ki, és az államfő később engem bízott meg a feladattal. Senkitől sem fogok bocsánatot kérni azért, mert védem a hazám érdekeit. Hogy Szlovákia területi integritását, szuverenitását és szabadságát diplomáciai erőfeszítéseink szent gráljának tartom” – írta Kácer a közösségi oldalán.

Hangsúlyozta, hogy nem a magyarokat bírálja. Álláspontja szerint amit mondott, az egy konkrét politika kritikája.

„Azé a politikáé, abból az országból, amely az 1990-es évek elején a régió demokráciáért folytatott küzdelem vezetőjéből mára fekete lyuk lett az európai politikai térképen, és Putyin európai érdekeinek trójai falova” – mondta, és hozzátette, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem egyenlő Magyarországgal.

„Ezer éve élnek itt együtt a szlovákok és a magyarok, és ez ezután is így lesz. Hiszek a harmóniában” – fogalmazott Kácer.

Mint arról beszámoltunk, Kácer a Markíza televízió Na telo (Testre szabva) plusz című kedd esti műsorában úgy fogalmazott: amennyiben Oroszországnak sikerülne elfoglalnia Ukrajnát, akkor Magyarország részéről Szlovákia területi integritásának megbontására vonatkozó követelés fenyegetne. „Ha Vlagyimir Putyin sikeresebb lett volna, és ma ott lenne a keleti határainkon, akkor azt hiszem, ma már közvetlenül szembesülnénk egy ilyen követeléssel, sajnos” – válaszolta a szlovák külügyminiszter a tévéműsorban arra a kérdésére: fennáll-e a veszélye annak, hogy Magyarország a következő években területi követeléseket támaszt Szlovákiával szemben.

Kácer szerint a magyar követelések lehetősége nemcsak a jövőben lehet valós téma, de már jelenleg is az.

Erre reagálva Igor Matovic volt miniszterelnök, az OĽaNO párt elnöke egyik magyar párttársával együtt sajtótájékoztatót tartott, amelyen kijelentette:

Kácer – kijátszva a magyarkártyát – összeesküvés-elméleteket táplál a nyilvánosságban. Szerinte ez szorosan összefügg az előrehozott választásokkal.

„Teszi mindezt a diplomácia első embereként, bizonyítékok nélkül, holott az lenne a feladata, hogy ápolja és tovább mélyítse a már meglévő baráti kapcsolatokat magyarországi szomszédjainkkal” – vélekedett. Matovic szerint az ilyen vádak durván sértik a diplomáciai szabályokat, ezért felszólította a külügyminisztert, kérjen bocsánatot Magyarországtól.

Igor Matovic mint volt kormányfő megjegyezte, miniszterelnöksége és minisztersége alatt egyszer sem merült fel a biztonsági tanácsokon ehhez hasonló téma sem. Úgy véli, ha valós fenyegetésekről lenne szó, akkor a Szlovák Biztonsági Tanács üléseiről tudott volna róluk.

„Kácer miniszter úr durván hazudik, tudatosan félrevezet és megvádolta Magyarországot szlovák területek megszerzésének szándékával” – fogalmazott, majd hozzátette, itt lenne az ideje, hogy ezért bocsánatot kérjen – olvasható a felvidék.ma cikkében.

Menczer Tamás, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerda este bejelentette: Rastislav Kácer külügyminiszter kijelentései miatt berendelte a minisztériumba Szlovákia budapesti nagykövetét, és elmondta neki, hogy Kácer mondatai elfogadhatatlan, nonszensz hazugságok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát