Nem akar előrehozott választást a magyar választók többsége

Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

A magyar választók 61 százaléka és a Tisza-szavazók közel 40 százaléka szerint sincs szükség előrehozott országgyűlési választásokra Magyarországon és 2024 tavaszához képest még csökkent is azok száma, akik ezt akarják – közölte a Nézőpont Intézet szombaton az MTI-vel.

MTI

2025. január 11., 13:582025. január 11., 13:58

A közleményben azt írták, az intézet legfrissebb, január második hetében lefolytatott közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a választók jelentős többsége nem ért egyet Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének újévi beszédében megfogalmazott követelésével, vagyis az előrehozott választások kiírásával.

Az aktív szavazók 61 százaléka szerint meg kell várni a rendes, 2026-ban esedékes választásokat, míg csupán egyharmadnyi (33 százalék) azok aránya, akik szerint szükség lenne az előrehozott voksolásra.

Hozzátették, Magyar Péter korábban is követelte már az előrehozott választások megtartását. A Nézőpont Intézet szerint figyelemre méltó, hogy tavaly áprilishoz képest még csökkent is azok aránya, akik egyetértenek a párt elnökének követelésével. 2024 áprilisában ugyanígy kisebbségben, de még valamivel többen voltak (37 százalék) azok, akik támogatták volna az előrehozott választásokat.

A kutatásból az is kiderül, hogy tízből négy Tisza-szavazó nem támogatja Magyar Péter követelését,

közel egyharmaduk (32 százalék) szerint meg kellene várni a 2026-os választást, 7 százalékuk nem tudta vagy akarta megválaszolni a kérdést, és csupán 61 százalékuk áll a párt elnökének kezdeményezése mögött.

A Nézőpont Intézet közleményében úgy fogalmazott, ezek alapján feltételezhető, hogy a Tisza-szavazók 40 százaléka nem hisz abban, hogy egy előrehozott választást pártjuk megnyerne, máskülönben aligha elleneznék annak megtartását. Szerintük az állítólagos Tisza-előnyről szóló felmérések láthatóan még a Tisza-szavazókat sem győzték meg teljesen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 11., szombat

Washington és London is orosz olajipari szereplőket sújtott szankciókkal

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is orosz olajipari szereplőket sújtott szankciókkal pénteken.

Washington és London is orosz olajipari szereplőket sújtott szankciókkal
2025. január 11., szombat

Los Angeles-i tűz: tovább nőtt a halottak száma, részleges előrelépést értek el a tűzoltók

A Los Angeles körüli erdőtüzek megfékezésében részleges előrelépést értek el a tűzoltók, ugyanakkor a szombatra várt ismét erősödő szél további kockázatot hordoz – közölték a helyi hatóságok pénteken.

Los Angeles-i tűz: tovább nőtt a halottak száma, részleges előrelépést értek el a tűzoltók
2025. január 11., szombat

Egyesült Államok: sem Oroszország, sem Ukrajna nem áll készen a béketárgyalásokra

Jelenleg sem Oroszország, sem Ukrajna nem áll készen a háború befejezését célzó tárgyalásokra – vélekedett John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője pénteki sajtótájékoztatón.

Egyesült Államok: sem Oroszország, sem Ukrajna nem áll készen a béketárgyalásokra
2025. január 10., péntek

Trumpnak sok sikert kívánt az elnökséghez a büntetőbíró

A bíró nem állapított meg büntetési tételt Donald Trump leendő amerikai elnökkel szemben New York-i büntetőügyének ítélethozatali tárgyalásán pénteken.

Trumpnak sok sikert kívánt az elnökséghez a büntetőbíró
2025. január 10., péntek

Vízummentességi program: „románként” fedezhetjük fel Amerikát

A román állampolgárok március 31-től szinte szabadon utazhatnak turisztikai vagy üzleti céllal az Egyesült Államokba, miután a tengerentúli nagyhatalom hivatalosan is felvette Romániát a Visa Waiver néven ismert vízummentességi programjába.

Vízummentességi program: „románként” fedezhetjük fel Amerikát
2025. január 10., péntek

Hivatalos: még néhány hónap, és vízummentesen lehet az Egyesült Államokba utazni

Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma hivatalosan bejelentette, hogy Románia március 31-től részt vesz a vízummentességi programban.

Hivatalos: még néhány hónap, és vízummentesen lehet az Egyesült Államokba utazni
2025. január 10., péntek

Kormányfőhelyettes: Oroszország már nem hideg-, hanem melegháborút folytat Lengyelország ellen

Lengyelországban azonosítottak egy, az orosz katonai hírszerzés (GRU) által irányított csoportot, amelynek célja a májusi lengyel elnökválasztás befolyásolása álhírek terjesztése révén – közölte pénteken Krzysztof Gawkowski kormányfőhelyettes.

Kormányfőhelyettes: Oroszország már nem hideg-, hanem melegháborút folytat Lengyelország ellen
2025. január 10., péntek

Oroszország figyelemmel követi Grönland sorsát Trump „igénybejelentése” után

Oroszország szorosan figyeli Donald Trump megválasztott amerikai elnök kijelentéseit Grönland esetleges katonai átvételéről – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön.

Oroszország figyelemmel követi Grönland sorsát Trump „igénybejelentése” után
2025. január 10., péntek

„Trumpnak igaza van”: London szerint is növelni kell a védelmi kiadásokat

A brit külügyminiszter szerint meg kell győzni a NATO-szövetségeseket a védelmi kiadások még további növelésének szükségességéről.

„Trumpnak igaza van”: London szerint is növelni kell a védelmi kiadásokat
2025. január 10., péntek

Gáza: némi előrelépés történt a tűzszünet irányába

Az amerikai és arab közvetítők némi előrelépést értek el az Izrael és a Hamász közötti gázai tűzszüneti megállapodás elérésére irányuló erőfeszítéseikben, de nem eleget ahhoz, hogy megpecsételjék az egyezséget – közölték csütörtökön a tárgy

Gáza: némi előrelépés történt a tűzszünet irányába