Dorin Recean moldovai miniszterelnök szerdán este a román közszolgálati televíziónak nyilatkozva arról beszélt: Oroszország nem rendelkezik a konfliktus eszkalálásához szükséges forrásokkal, és az orosz haderő nem képes elérni a Moldovai köztársaság határát.
Szerinte korábban, még ősszel a jelenleginél is súlyosabb volt az ország destabilizálódásának veszélye, és bár orosz részről folyamatosak a provokációk, a chișinăui hatóságok már megtanulták, hogyan szavatolják a rendet, a stabilitást és a békét Moldovában.
Azt is kijelentette, hogy meggyőződése szerint Oroszország már csak azért sem járna sikerrel, ha megróbálna konfliktust kirobbantani a szakadár moldovai régióban, Transznisztriában, mert a transznisztriai hatóságok „felsorakoztak” a chișinăui kormány stabilizációs és béketeremtő kezdeményezései mellett.
(…) Oroszország nem tesz mást, mint agresszíven előmozdítja a ma hibrid háborúnak nevezett háborút – rengeteg propagandát vet be, félretájékoztat, eszkalál bizonyos háborúpárti narratívákat vagy bizonyos narratívákat, amelyek nézeteltéréseket okoznak a társadalomban, és nem csak a Moldovai Köztársaságban, hanem az Európai Unió más részein, sőt a világ más részein is. Bízom benne, hogy ez nem fog sikerülni” – hangoztatta.
Hasonló véleményt fogalmazott meg Natalija Humenjuk, az ukrán hadsereg déli védelmi erőinek szóvivője szintén szerdán leszögezte: a jelenleg Transznisztriában állomásozó orosz haderő létszáma nem elégséges ahhoz, hogy támadást indítson Ukrajna ellen.
Ehhez az lenne szükséges, hogy növelje csapatai létszámát a térségben, ami azonban nem lehetséges, hiszen ehhez Ukrajna vagy az EU légterét kellene használnia.
Hozzátette ugyanakkor, hogy megerősítették a határvédelmet a térségben.
Hétfőn azt is elismerte, hogy növelték az ukrán haderő jelenlétét Transznisztria közelében.
A moldovai kormány álláspontját osztja Virgil Bălăceanu nyugalmazott román tábornok is. A magas rangú katonatiszt, aki korábban Románia képviselője volt a NATO brüsszeli főparancsnokságán, és a délkelet-európai többnemzetiségtű NATO-dandárt is irányította, az Adevărulnak elmondta: öngyilkos akció lenne, ha az orosz hadsereg megpróbálná megtámadni Moldovát, mivel légi úton ez a hatalmas veszteségeket okozó ukrán légvédelem miatt lehetetlen, és szárazföldön sem, mivel az orosz haderő jelenleg a kelet-ukrajnai harcokra koncentrál.
Szerinte nem reális forgatókönyv az, hogy csapatokat irányítsanak át a Donbaszból Odeassza és Transznisztria megtámadására, főleg úgy, hogy néhány hónapja feladták hídfőállásukat a Dnyeper jobb partján.
Ennek nyomán nincs értelme Moldova felé támadni, mert az túl nagy veszteségekkel járna, több tízezer katonára és katonai eszközre lenne hozzá szükség, ezt pedig stratégiai szempontból semmi sem indokolja.
Megjyezete ugyanakkor, hogy fordulhat úgy az ukrajnai háború sorsa, hogy az oroszok mégis megindulnak Moldova felé, ezért meg kell erősíteni katonailag a Pruton túli országot.
Transznisztria egyébként valóban kevés stratégiai jelentőséggel bír, ám az orosz propaganda nyomán hozzájárulhat Moldova destabilizálásához.
A mintegy 500 ezres, többségében oroszok lakta régióban egyes elemzők szerint Moszkva megkísérelheti megismételni a kelet-ukrajnai forgatókönyvet: konfliktust provokál ki, majd annak nyomán,
az ott élő oroszok elleni atrocitásokra hivatkozva elismerheti a szakadár, eddig senki által el nem ismert régió függetlenségét, sőt akár az Oroszországhoz csatolásáról is dönthet.
Transznisztriában jelenleg mintegy 2000, hivatalosan békefenntartóként ott tartózkodó orosz katona állomásozik, ezzel és a Chișinău által paramilitáris erőnek tekintett transznisztriai hadsereggel együtt Tiraszpol mintegy 15 000 fős haderőt tud kiállítani.
A moldovai hadsereg létszáma 6000 fő, és elméletileg további 12 000 tartalékost mozgósíthat.
Ukrán hírszerzési jelentések szerint Moszkva azért akarja megdönteni a Nyugat-barát moldovai kormányt, hogy egy bábkormányt a helyébe ültetve rátegye a kezét a chișinăui repülőtérre, hogy azt felhasználva szállítson utánpótlást és további csapatokat Transznisztriába, ahonnan újabb frontot nyitna Ukrajna ellen.
A másik fontos tényező orosz szempontból a Cobasna településen található hatalmas hadianyag-raktár, amelyben egyes beszámolók szerint akár 20 000 tonnányi hadianyagot is őrizhetnek.
Ugyanakkor egyes elemzők szerint az ott tárolt katonai eszközök elavultak: egy részüket még az 1990 után Kelet-Németországból kivont szovjet csapatok felszerelése képezi, másrészt az évek során jelentős mennyiségű hadianyagot eladtak.
Érkeztek ugyan korszerűbb eszközök, de csak nagyon kevés. Ezért nem elégítené ki Oroszország háborús igényeit Ukrajnában, ugyanakkor egy Moldova és Transznisztria közötti fegyveres konfliktus esetén a szakadár tartomány erői számára jelentős előnyt biztosíthatna.
A szakadár terület hatóságai egyébként a napokban jelentették be, hogy március elsejétől három hónapos kiképzésre várják a jelentkezőket a „békefenntartó” alakulatokba.
Mint arról beszámoltunk, múlt csütörtökön az orosz védelmi minisztérium közleményt adott ki, amely szerint Ukrajna hamis zászlós művelettel provokációra készül Moldova szakadár régiójában, Transznisztriában. A közlemény szerint a közeljövőben az ukrán hadsereg egységei, köztük az Azov nevű nacionalista egység fegyveres provokációra készül a régióban. Moszkva szerint az „invázió” ürügye az lenne, hogy az orosz fegyveres erők Transznisztria területéről akarnak támadást indítani Ukrajna ellen.
A közlemény szerint az akcióban részt vevő ukrán katonákat orosz egyenruhába öltöztetik majd, hogy úgy tűnjön, az oroszok indították a támadást.
Pénteken aztán az orosz külügyi tárca is közleményt adott ki, amelyben az orosz hadsereg beavatkozásával fenyegette meg a Nyugatot és Ukrajnát az orosz külügyminisztérium a szakadár moldovai Dnyeszteren túli terület elleni katonai provokáció esetén.
A magyar nyelv hivatalos használatának korlátozását és a még mindig burjánzó korrupciót is is felrója az Egyesült Államok külügyminisztériuma által az emberi jogok 2022-es romániai helyzetéről összeállított, kedden közzétett jelentés.&a
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.