Jó hallgatóság. Maia Sandu moldovai elnök (balra) Joe Biden varsói beszéde közben
Fotó: Videófelvétel
Az Egyesült Államok határozottan kiáll Moldova szuverenitása és területi épsége mellett – erről biztosította Joe Biden amerikai elnök Maia Sandu moldovai államfőt, akivel Varsóban találkozott kedden este.
2023. február 22., 12:042023. február 22., 12:04
2023. február 22., 12:232023. február 22., 12:23
Mint ismeretes, Biden a nap folyamán beszédet mondott a lengyel fővárosban, amelyben leszögezte: továbbra is támogatják Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ma pedig a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő Visegrádi Kilencek tanácskozásán vesz részt.
A keddi Biden-beszédet a helyszínen hallgatta végig az Oroszország által szintén fenyegetett Moldova államfője, Maia Sandu is, aki este kétoldalú megbeszélést folytatott az amerikai elnökkel.
A Fehér Ház erről kiadott közleményében tudatta, hogy az amerikai elnök kiemelte az Egyesült Államok által az országnak nyújtott segítséget ahhoz, hogy megerősítse politikai és gazdasági ellenállóképességét,
Biden egyébként varsói beszédében is kitért Moldova helyzetére, kifejtve, az Egyesült Államok azt szeretné, hogy a moldovai emberek szabadságban éljenek. „Sandu elnök, büszkék vagyunk, hogy ön mellett állhatunk” – mondta Biden, tapsot kérve a moldovai államfőnek.
Amúgy Sandu csütörtökön Bukarestbe is ellátogat, ahol Klaus Iohannis román államfővel tárgyal.
Egyébként a Visegrád 24 hírportál bővebben ki nem fejtett és meg nem erősített értesülés alapján arról írt, hogy Ukrajna csapatokat vezényelt a moldovai határ közelébe, megelőzendő egy orosz államcsínyt az országban.
Dorin Recean, Moldova múlt héten beiktatott miniszterelnöke a Deschide.md portálnak nyilatkozva arról beszélt, hogy több, az ország destabilizálását célzó forgatókönyvről is tud, de az állami intézmények készen állnak arra, hogy szembe nézzenek a kihívásokkal.
A Știri.md portál szerint egyébként Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden aláírta azt a dokumentumot, amely hatályon kívül helyezi az orosz külpolitikai célok megvalósításának módját rögzítő, 2012-es rendeletet.
Ebben az is szerepelt, hogy Oroszország a Moldovai Köztársaság szuverenitásának, területi épségének és semlegességének tiszteletben tartását szem előtt tartva vesz aktívan részt a transznisztriai probléma megoldását célzó erőfeszítésekben.
A moldovai külügyminisztérium ennek kapcsán kedden este azt közölte, tudomásul vették a döntést, és alaposan kielemzik majd a rendeletet, amint az nyilvánossá válik. Leszögezték: Moldova a transznisztriai kérdés békés megoldását szorgalmazza, egyben ragaszkodik az ott állomásozó orosz csapatok kivonásához.
Mint arról beszámoltunk, Maia Sandu moldovai elnök múlt hétfőn erősítette meg azokat az ukrán bejelentéseket, hogy Moszkva meg akarja dönteni a Nyugat-barát moldovai kormányt.
Eszerint civilnek álcázott orosz, fehérorosz, szerb és észak-macedóniai katonákat dobtak volna át a határon, hogy Moszkva-barát ellenzéki pártok szervezte tüntetéseket felhasználva erőszakos cselekményeket hajtsanak végre, állami intézményeket támadjanak meg, és túszokat ejtsenek.
Vasárnap az ellenzéki Șor Párt szimpatizánsai tüntettek Maia Sandu és a Nyugat-barát kormány ellen, de a hatóságok szerint a megmozduláson alig 3600-an vettek részt.
Oroszország azért akar a jelenlegi moldovai kormány megdöntésével egy oroszbarát bábkormányt ültetni a helyére, mert új frontot akar nyitni Ukrajna ellen Transznisztria irányából, ehhez pedig szüksége van a chișinăui repülőtérre.
Sikerült megakadályozni, hogy Oroszország aknamunkájával, egyes intézmények elleni támadások és túszejtések révén destabilizálja a Moldovai Köztársaságot – jelentette be hétfőn Maia Sandu moldovai elnök.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
szóljon hozzá!