Meleșcanu Jeruzsálem ügyéről: reménykeltő Trump döntése

•  Fotó: Mae.ro

Fotó: Mae.ro

„Reménykeltőnek” nevezte Teodor Meleșcanu román külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemmel kapcsolatos döntését, a román diplomácia vezetője szerint ugyanis ezzel az Egyesült Államok egyértelmű jelét adta annak, hogy részt akar venni a megoldás keresésében, párbeszédet szorgalmazva mind Jeruzsálem, mind a palesztin állam és Izrael jogi státuszáról.

MTI

2017. december 08., 21:562017. december 08., 21:56

2017. december 08., 22:142017. december 08., 22:14

Meleșcanu pénteken, a NATO egy kommunikációs kampányának bukaresti nyitórendezvényén tért ki Donald Trump amerikai elnök szerdai döntésére, amellyel elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

Kifejtette: Románia kitart azon álláspontja mellett, hogy az izraeliek és palesztinok számára csak az lehet a megoldás, ha létrehoznak két jószomszédi viszonyt ápoló, virágzó államot, Izraelt és Palesztinát, ezt azonban csak az érdekelt felek közvetlen párbeszédével lehet elérni, ha egyikük sem hoz olyan egyoldalú intézkedéseket, amelyek a tárgyalásokat veszélyeztetnék.

Meleșcanu abban a vonatkozásban dicsérte Trump döntését, hogy az egyértelmű jelzés az amerikai szerepvállalásra és nem csak arról szól, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálembe helyezi át izraeli nagykövetségét.

Románia az elmúlt évtizedekben hagyományosan jó kapcsolatokat ápolt a Palesztin Hatósággal, ugyanakkor a volt kommunista államok közül az egyedüli volt, amely Izraellel sem szakította meg a
diplomáciai kapcsolatokat az 1967-es hétnapos háború után. 2014 elején Traian Băsescu, tavaly márciusban pedig Klaus Johannis személyében látogatott román államfő Izraelbe, mindkét politikus a palesztin vezetőket is felkereste Rámalláhban.

korábban írtuk

A palesztin vezetők tiltakoznak Trump döntése ellen, a Hamász intifádát hirdetett
A palesztin vezetők tiltakoznak Trump döntése ellen, a Hamász intifádát hirdetett

A palesztin vezetők elítélték Donald Trump amerikai elnök döntését, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, és azt tervezi, hogy oda költözteti nagykövetségét Tel-Avivból. A Hamász intifádát hirdetett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról
2025. május 09., péntek

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet
2025. május 09., péntek

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását

A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását
2025. május 09., péntek

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll

Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll
2025. május 09., péntek

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával

A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával
2025. május 09., péntek

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak

A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak
2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen