Megválasztása után néhány órával le is mondott Svédország első női miniszterelnöke

Megválasztása után néhány órával le is mondott Svédország első női miniszterelnöke

Fotó: Facebook/Magdalena Andersson

Megválasztása után néhány órával lemondott Magdalena Andersson svéd miniszterelnök szerdán, miután a Zöld Párt kilépett a kormánykoalícióból az ellenzék által benyújtott, alternatív költségvetési tervezet elfogadása miatt.

MTI

2021. november 25., 08:342021. november 25., 08:34

A lemondását követő sajtótájékoztatón Andersson kifejtette: nem akar kormányt vezetni olyan körülmények között, amikor megkérdőjeleződhet a kabinet legitimitása. Andersson, aki egyben a Szociáldemokrata Párt vezetője és Svédország első női miniszterelnöke, ugyanakkor

tájékoztatta Andreas Norlén házelnököt arról, hogy továbbra is érdekli egy egypárti, szociáldemokrata kormány vezetése.

Magdalena Andersson szerint „egy koalíciós kormánynak le kell mondania akkor, ha egy párt úgy dönt, hogy távozik”. Hozzáfűzte: annak ellenére, hogy a helyzet a parlamentben változatlan, „újra kell próbálkozni”.

A Zöldek azután döntöttek arról, hogy megvonják a támogatást, miután a parlament az ellenzék által benyújtott alternatív költségvetési tervezetet fogadott el Andersson megválasztása után. Per Bolund, a Zöldek szóvivője szerint ez volt az első alkalom, hogy a svéd parlament olyan költségvetési tervezetet fogadott el, amelynek tárgyalásában „radikális jobboldali párt is részt vett”, utalva a Svéd Demokraták (SD) nevű jobboldali pártra.

Egyelőre nem tudni, hogy újabb bizalmi szavazás vár-e Anderssonra a parlamentben.

A Riksdagban, azaz a 349 fős, egykamarás svéd parlamentben szerdán 117 törvényhozó támogatta Andersson megválasztását, 174 szavazott ellene, 57 tartózkodott, egy képviselő pedig nem volt jelen.

A svéd alkotmány értelmében a miniszterelnök addig kormányozhat, amíg a parlamentben a többség – legalább 175 törvényhozó – támogatja őt, vagy legalábbis nem szavaz ellene.

A Szociáldemokrata Pártnak 100, míg koalíciós partnerének, a Zöldeknek 16 képviselői helyük van a törvényhozásban, a kormányon maradásukat elősegítő pártokkal együtt pedig 174 politikus támogatását élvezhetik.

Magdalena Andersson november közepén kapott kormányalakítási megbízást a házelnöktől.

Az előző, szintén szociáldemokrata miniszterelnök, Stefan Löfven hétéves kormányzás után, augusztusban jelentette be, hogy novemberben lemond kormányfői és szociáldemokrata pártelnöki tisztségéről. A volt kormányfő június végén elveszítette az SD által ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt a parlamentben, július elején azonban újra őt választották meg miniszterelnökké, véget vetve ezzel a kormányválságnak, amely a lakásbérleti díjak szabályozásának tervbe vett reformja miatt alakult ki.

Svédországban a tervek szerint 2022. szeptember 11-én tartanak parlamenti választásokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre

Irán „visszafogottságot tanúsított” az Izrael ellen intézett drón- és rakétatámadás során, mely a síita állam damaszkuszi konzulátusa ellen végrehajtott csapására volt válasz – jelentette ki hétfőn az iráni külügyi szóvivő.

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre
2024. április 15., hétfő

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot

Késes támadást jelentettek Sydney egyik templomából hétfőn, többen megsebesültek, köztük egy pap is – közölték a helyi hatóságok.

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot
2024. április 15., hétfő

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében

Romániában állomásozó harci gépek is részt vettek a hétvégi akcióban, amely során nyugati hadseregek is besegítettek Izraelnek az Irán által kilőtt rakéták és drónok ártalmatlanná tételében.

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében
2024. április 15., hétfő

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után

Izraelben hétfőn újra megnyithatják kapuikat az oktatási intézmények a vasárnap hajnali iráni drón- és rakétatámadás után.

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után
2024. április 15., hétfő

Elemzők: Irán segített létrehozni az USA–arab–izraeli koalíciót – Az eszkaláció súlyos, döntő lesz a válaszcsapás mértéke

Elemzők szerint Irán Izrael elleni támadása a konfliktus eszkalálódásához vezethet, de sok múlik azon, hogyan reagál a zsidó állam, illetve a nemzetközi szereplők.

Elemzők: Irán segített létrehozni az USA–arab–izraeli koalíciót – Az eszkaláció súlyos, döntő lesz a válaszcsapás mértéke
2024. április 15., hétfő

Szimbolikus sikert akarnak elérni az oroszok május kilencedikéig

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint az orosz erők a szimbolikus jelentőséggel bíró május 9-ig el akarják foglalni Csasziv Jar városát – közölte vasárnap Olekszandr Szirszkij az ukrán hadsereg parancsnoka Telegram-oldalán.

Szimbolikus sikert akarnak elérni az oroszok május kilencedikéig
2024. április 15., hétfő

Izrael készül az Irán elleni válaszcsapásra, de nem akar háborút

Irán szombaton közvetlen tájékoztatást adott a Fehér Háznak az Izrael ellen indult légitámadásról – mondta az iráni külügyminiszter vasárnap, az üzenet tényét az amerikai kormányzat is megerősítette.

Izrael készül az Irán elleni válaszcsapásra, de nem akar háborút
2024. április 14., vasárnap

Több izraeli koalíciós pártvezető kemény megtorlást kér Iránra

Az iráni támadásra adandó izraeli válaszról tárgyal az izraeli hadikabinet vasárnap délután – jelentette a miniszterelnöki hivatal. Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter súlyos válaszlépéseket követelt az iráni légitámadásra.

Több izraeli koalíciós pártvezető kemény megtorlást kér Iránra
2024. április 14., vasárnap

Európa a közel-keleti konfliktus eszkalációjától tart, egymást érik a politikusok állásfoglalásai

Hatalmas nemzetközi reakciót váltott ki a szombat éjszakai, iráni légitámadás Izrael ellen. A megszólaló politikusok kivétel nélkül a konfliktus eszkalációjától tartanak, és megfontolt lépésekre kérik a konfliktusban álló feleket.

Európa a közel-keleti konfliktus eszkalációjától tart, egymást érik a politikusok állásfoglalásai
2024. április 14., vasárnap

Újabb, civil áldozatokat követelő csapást mértek az orosz erők Harkiv megyére az ukrán források szerint

Az orosz erők csapást mértek a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Veszele Lipecka falura szombat este, egy családi ház romba dőlt, a romok alól két holttestet emeltek ki – közölte a Harkiv megyei kormányzói hivatal vasárnap a Telegramon.

Újabb, civil áldozatokat követelő csapást mértek az orosz erők Harkiv megyére az ukrán források szerint