Megszavazta a német parlament a melegházasság bevezetését

Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) pénteken megszavazta a melegházasság bevezetését.

MTI

2017. június 30., 15:252017. június 30., 15:25

2017. június 30., 16:222017. június 30., 16:22

A polgári törvénykönyv házasságról szóló, 1535. paragrafusának módosítását 393 igen szavazattal, 226 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett fogadták el. A módosítással a paragrafusban a „házasságot egy életre kötik” szakasz helyére az kerül, hogy „a házasságot két különböző vagy azonos nemű ember köti egy életre”.

A szavazást a végéhez közeledő ciklus utolsó parlamenti ülésnapján tartották.

Az ügyet az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetség koalíciós társa, a szociáldemokrata párt (SPD) kezdeményezésére vették napirendre. A CDU/CSU ellenezte, hogy tárgyaljanak és szavazzanak a kérdésről, ezzel arra kényszerítette a szociáldemokratákat, hogy a koalíciós hűséggel szakítva fogjanak össze az ellenzéki pártokkal.

Az SPD azzal érvelt, hogy Angela Merkel a napokban felmentette a frakciófegyelem alól a CDU/CSU képviselőit a melegházasság ügyében, és arra kérte őket, hogy döntsenek lelkiismeretükre hallgatva. A szociáldemokraták szerint azzal, hogy az ellenzéki Zöldekkel és a Baloldallal (Die Linke) összefogva megváltoztatták a Bundestag napirendjét, csak lehetőséget teremtettek a lelkiismereti kérdés azonnali eldöntésére, megakadályozva, hogy az ügy további késedelmet szenvedjen és a szeptemberi Bundestag-választás után felálló következő parlamentre maradjon.

Az előterjesztést végül az SPD, a Zöldek és a Baloldal teljes frakciója mellett 75 CDU/CSU-s képviselő - a 309 fős frakció csaknem 25 százaléka - is megszavazta.

Angela Merkel nemmel szavazott. A voksolás után tett nyilatkozatában kiemelte: szerinte a házasság a német alkotmány rendelkezései alapján egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti.

Hozzátette, hogy a szavazás nem az azonos nemű párok hátrányos megkülönböztetésének megszüntetéséről szólt, mert már felszámolták a diszkriminációt. Az azonos nemű párok egyenjogúsításának utolsó lépése az örökbefogadási jog kiterjesztése lett volna, amit korábbi álláspontját felülbírálva támogatott volna - fejtette ki Merkel.

Hasonlóan érveltek a szavazás előtti vitában is mindazok, akik az előterjesztés elutasítására biztatták képviselőtársaikat. Például Volker Kauder, a CDU/CSU képviselőcsoportjának vezetője, aki hangsúlyozta, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményének megteremtésével megszűnt az azonos nemű párok diszkriminációja, a házasság intézményét pedig a hagyományoknak megfelelően férfi és nő kapcsolataként kell megőrizni.

Az előterjesztést pártoló CDU/CSU-s képviselők azzal érveltek, hogy a házasság intézményének megnyitása mélyen konzervatív értékek, az életre szóló hűség, az egymás iránti felelősségvállalás értékének terjesztését jelenti. A szociáldemokrata és ellenzéki szónokok hangsúlyozták, hogy törekvésük történelmi jelentőségű lépéshez, az azonos nemű párok egyenjogúsításának kiteljesedéséhez vezet.

Németországban az azonos nemű párok 2001 óta bejegyzett élettársi kapcsolatra léphetnek. Nagyjából 35 ezer ilyen kapcsolatot tartanak számon. Az alkotmánybíróság időközben hat alkalommal a bejegyzett élettársi kapcsolathoz fűződő jogok bővítésére kötelezte a törvényhozást, például rendelkezett arról, hogy az azonos nemű párokat is megilleti a házastársaknak járó adókedvezmény. Egy csütörtökön ismertetett reprezentatív felmérés szerint a németek 74,7 százaléka támogatja a melegházasság bevezetését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról
2025. május 09., péntek

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet
2025. május 09., péntek

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását

A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását
2025. május 09., péntek

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll

Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll
2025. május 09., péntek

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával

A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával
2025. május 09., péntek

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak

A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak
2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen