Fotó: Swedish Space Corporation
Svédország az északi Esrange űrközpontból indított kísérleti rakétát, amely meghibásodás miatt a szomszédos Norvégia területén csapódott be – közölte kedden a svéd Sweden Space Corp (SSC) űrkutatási vállalat.
2023. április 26., 09:382023. április 26., 09:38
A cég tájékoztatása szerint a hétfő kora reggel történt incidens során a rakéta 250 kilométeres magasságot ért el, ahol a súlytalanság állapotában több kísérletet is elvégeztek, azonban
„A hegyekben ezer méteres magasságban ért földet tíz kilométerre a legközelebbi lakott településtől” – ismertette Philip Ohlsson, az SSC szóvivője. Hozzátette, hogy
Ohlsson közölte azt is, hogy igyekeznek megtalálni a rakéta hasznos terhét, kideríteni a műszaki hiba okát.
Egy 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Mianmart, épületek omlottak össze, a friss mérleg szerint pedig három személy életét vesztette, és 90 embert még keresnek.
Különböző segélyszervezetek több mint egy tucat munkatársa halt meg vagy tűnt el az elmúlt napokban Gázában, miután Izrael a kéthónapos tűzszünet összeomlását követően újra katonai támadást indított a palesztin enklávé ellen.
Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Egy amerikai bíró csütörtökön elrendelte, hogy Donald Trump elnök kormánya őrizze meg a Signal üzenetküldő alkalmazáson küldött üzeneteket, amelyekben a jemeni húszik elleni támadási terveket vitatták meg.
Egy héten belül immár harmadszor üzent közösségi oldalán a román állampolgároknak az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt javasolta, hogy Ukrajnát helyezzék egyfajta ideiglenes közigazgatás alá, hogy lehetővé tegyék az új választások megtartását és a háború rendezését célzó kulcsfontosságú megállapodások aláírását.
Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, de békemegállapodás esetén az ország a kijelölt békefenntartó erők szállítási csomópontja lehet – jelentette be csütörtökön Párizsban az ügyvivő román államfő.
Legalább hat ember meghalt és kilenc megsérült, miután csütörtök reggel elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró az egyiptomi Vörös-tenger partján fekbő Gurdaka (angolosan Hurghada) város partjainál – közölték helyi források a BBC-vel.
Házkutatást tartottak szerdán egy házban és egy üzlethelyiségben a hollandiai Heerhugowaardban, ahol letartóztatták az asseni Drents múzeum kirablásának gyanúsítottjait a romániai dák műkincsek ellopása ügyében indított nyomozás részekén.
Valerij Zalujnyij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi Nagy-Britanniába delegált nagykövete azt állította: Románia arra kérte őt, hogy ne beszéljen a román területen lezuhant orosz drónok lelövéséről.
szóljon hozzá!