2007. május 25., 00:002007. május 25., 00:00
A kutatás eredményeit a márciusi felmérés eredményével összevetve megállapítható, hogy az MSZP és a Fidesz támogatottsága sem a teljes népesség körében, sem a pártválasztók, sem pedig a biztos szavazó pártválasztók körében nem változott. A februári húsz százalékhoz és a márciusi 19 százalékhoz képest az MSZP-re májusban az összes választó 19 százaléka szavazna, míg a Fideszre ebben a hónapban 31 százalékuk voksolna. Az ellenzéki pártra februárban az összes választó 26, márciusban harminc százaléka szavazott volna. A biztos szavazó pártválasztók csoportján belül a Fidesz támogatottsága a márciusi 52 százalék után májusban 51 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 34 százalék. A nagyobbik kormánypárt támogatottsága ezen a csoporton belül februárban 37, márciusban 34 százalék volt. Az MDF támogatottsága a pártválasztók körében nyolc százalék, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig hét százalék. Az SZDSZ támogatottsága az elmúlt hónapok eredményeihez hasonlóan, továbbra is alacsony, mind a teljes lakosság, mind a biztos szavazók körében három-három százalék.
MTI
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.