Képünk illusztráció
Fotó: Twitter/Véronique Besse
Miközben folytatódtak és kiszélesedtek kedden Franciaországban a gazdák forgalomlassító akciói a délnyugati országrész autópályáin, az egyik blokádnál halálos baleset történt.
2024. január 23., 18:132024. január 23., 18:13
Az áldozat egy 35 éves nő, aki kedd reggel a délnyugat-franciaországi Pamiers-ben egy útlezárásnál tartózkodott 40 éves férjével és 14 éves lányukkal, amikor a szalmabálákból épített útzárnak ütközött egy gépkocsi – közölte a helyi ügyészség, amely szerint a gázolás „nem tűnik szándékosnak”, a helyszínen hajnalban nagyon rossz látási viszonyok voltak.
Emmanuel Macron államfő és Gabriel Attal miniszterelnök is együttérzését és szolidaritását fejezte ki az X közösségi oldalon.
„Az agrárvilág ezen rendkívüli pillanatában nehéz egy ilyen tragédiát megélni” – mondta Arnaud Rousseau, a legjelentősebb francia mezőgazdasági szakszervezet, az FNSEA elnöke. „A méretét mindannak, ami készülőben van, a tragédia nem fogja megváltoztatni. A harc folytatódik” – tette hozzá.
Hajnalban körülbelül harminc traktor akadályozta a forgalmat az A7-es autópályán a közép-franciaországi Lyon és Valence között – közölte Drome megye prefektúrája. Franciaország délnyugati részén az A64-es autópályán és a Golfech erőműhöz vezető bekötőutakon továbbra is útlezárások vannak, továbbá az A62-es és az A20-as autópályán is fennakadásokról éreztek hírek.
Két új útlezárás jelent meg az A64-es autópályán Pau városánál, és az A63-as autópályán Bayonne közelében Pyrénées-Atlantiques megye prefektúrája szerint, bár az A64-es autópályáról a Spanyolországba vezető út továbbra is járható. Agennél több tucat traktor zárta el az A62-es utat. Dordogne megyében a prefektúra szerint több helyen is fennakadások voltak a közlekedésben: konvojok haladtak Limoges és Poitiers felé, ahol tüntetések várhatók. Kedd délután a nyugati Bretagne-ban is kialakultak útlezárások.
A kormány hétfő este fogadta a többségi szakszervezetek képviselőit, de a találkozó után Marc Fesneau mezőgazdasági miniszter csak annyit mondott: „a miniszterelnök világosan kifejezte azon szándékát, hogy gyorsan, még a héten, számos kezdeti bejelentést tegyen”.
Blokád alá vonták a gazdák Németországot, a hétfőn elkezdődött országos tüntetéssorozat keretében a mezőgazdasági termelők az eddigi agrártámogatások megőrzését követelik az Olaf Scholz szövetségi kancellár által vezetett kabinettől.
Az FNSA az elmúlt években több kompromisszumos megállapodást is kötött a kormánnyal, például a víz vagy a növényvédő szerek adójáról, de a gazdák továbbra is elégedetlenek, elsősorban azért, mert csökken a jövedelmük, és túl sok adminisztratív feladat és korlátozás hárul rájuk. A tüntetők ezenkívül követelik, hogy ne legyen több tilalom a növényvédő szerekre, a traktorok üzemanyagának drágulását állítsák le, valamint a természeti katasztrófákat követően gyorsabb legyen a kártalanítás.
Rendőrségi források szerint egyelőre csak néhány száz gazda tiltakozik a csaknem félmillióból, de „amennyiben a hatóságok nem adnak válaszokat, az akciók radikalizálódása is várható”.
Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.
Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.
Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.
Az alaszkai orosz–amerikai pozitív csúcstalálkozó lehetővé tette, hogy a felek folytassák a megoldási lehetőségek közös keresését – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombat hajnalban újságíróknak.
Ukrajna kész a béke érdekében tevékenykedni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti, az ukrajnai tűzszünetről szóló találkozó kapcsán.
Miközben Donald Trump és Vlagyimir Putyin Alaszkában találkoztak, Oroszország 85 támadó drónt és egy ballisztikus rakétát indított Ukrajna területe ellen – jelentette be szombaton az ukrán légierő.
Sikerült igazán jó előrelépést elérni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.
Megérkezett pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai–orosz csúcstalálkozó helyszínére, az alaszkai Anchorage-be.
Tompítani igyekezett Oana Ţoiu román külügyminiszter annak az élét, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma a Romániáról szóló emberi jogi jelentésében ismét felrótta a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését.
Több szerbiai városban is összecsaptak az ellenzéki tiltakozók a rendőrökkel csütörtök este, Újvidéken emellett felgyújtották a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) helyi irodáját.
szóljon hozzá!